"- Félsz, öcsi? - pillant rám Jay. Lehunyom a szemem majd amikor újra kinyitom már tudom a válaszomat.
- Igen. És te?
Ő egy pillanatig se habozik,csak válaszol: - Igen."
- ÖRÜLÖK, HOGY VÉGRE MEGISMERHETEM AZ APÁDAT, CSAK FÉLEK, HOGY hogyan fog rám reagálni. Meg amúgy is - sóhajtom. -, már jó pár éve nem láttátok egymást.
- Bria, nélküled nem mentem volna el oda - szólal meg Eliott amikor már a kocsiban ülünk.
- Nem kellek én neked ahhoz, hogy édesapáddal találkozz - mosolyodok el. Felémpillant majd megrázza a fejét és csókot nyom a fejemre majd gyorsan újra az útnak szenteli a tekintetét.
- Sok mindenhez kellesz te nekem - mosolyodik el.
Pár perc múlva érkezünk meg Eliott-ék szülőházához, ahol már Jay kocsija is áll. Beállunk mellé, majd mielőtt kiszállnánk, Eliott megfogja a kezemet.
- Ha bármi baj van, azonnal szólj, és eljövünk. - Nem értem, hogy mire céloz, de mosolyogva megrázom a fejemet majd kiszállok. Megigazítom a pulcsim alját majd kézenfogva indulunk be a hatalmas házba. Bentről nyugodt zene hallatszódik, talán Bach. A barátom segít levennem a pulóveremet, majd belépünk a hatalmas nappaliba. Az utolsó találkozásunkkor, a falon még a család fotói lógtak, most azonban minden le lett szedve. Eliott is észrevette, de semmit se szól, csak bekísér a konyhába, ahonnan a hangok hallatszódnak.
- Végre itt vagytok - Eliott édesanyja pillant meg először minket, és boldogan lép hozzánk.
- Üdv - ölelem meg. Ő apró puszikkal halmozza el az arcomat majd a pocakomra helyezi a kezét. Szóval már tudja, hogy nagymama lesz? Az arcán büszkeség tükröződik, ám ekkor mellé lép egy nyúlánk, vékony férfi, és a mellettem álló fiúban megfagy a vér. Megfogom a kezét, eközben nem veszem le a pillantásomat az előttünk álló férfiről. A tekintete a kezünkre irányul, majd átsuhan valami az arcán. Gunyorosság? Talán.
- Te biztos a kisfiam barátnője vagy. - Újra a szemembe néz. A hangja mély, kissé hasonlít Eliott hangjára.
- Igen. Briana Monaah vagyok - nyújtom a kezemet, ám ő nem viszonozza, csak néz, tekintete kutató.
- Hasonlítasz valakire, majd szólok, ha rájöttem, hogy kire. - Aztán zavartan elmosolyodik, de a mosolya csak álca. Úgy érzem, valami nincs rendben ezzel a férfival.
- Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Bomer - szólalok meg újra pár másodperc múlva.
- Tényleg a fiamtól vagy terhes? - kérdezi hirtelen. Felvont szemöldökkel nézek vissza rá, majd Eliottra pillantok. A szeme villámokat szór, úgy néz az apjára. Megszorítom a kezét majd én az előttünk álldogáló férfira nézek.
- Úgy gondolom ideje lenne beljebb mennünk. Mindjárt kész az ebéd - szólal meg Eliott édesanyja, majd bevezet minket a hatalmas ebédlőbe. Eliott azonnal félrehúz és a tenyere közé fogja az arcomat.
- Jól vagy? - kérdezi és puszit nyom a homlokomra. Lehunyom a szememet és próbálok nyugodt hangon beszélni.
- Minden rendben - suttogom és a barátomra mosolygok. Az apja egy seggfej, de én szeretem ennek a seggfejnek a fiát, és nem érdekel, hogy A Fő Seggfej mit gondol.
Eliott megcsókol majd az asztalhoz sétálunk és leülünk.
- Szia - mosolyog rám Mira majd Eliott-nak is köszön. Luna sétál be majd azonnal megölel és gratulál a babához. Mosolyogva fogadom.
- Az ebéd után beszélünk, rendben? - mosolygok rá ő pedig bólint majd leül az édesanyja mellé. James Bomer az asztalfőnél ül és onnan nézi a gyermekeit és minket.
- Nos, azt hiszem, hogy ideje hosszasabban beszélnünk a családunkról - töri meg a csendet Mrs. Bomer, amikor végzünk az ebéddel és mind átvonulunk a nappaliba. Eliott magához húz majd mindketten leülünk a kanapéra.
- Nekem lenne egy kérdésem. - Luna szólal meg, a hangja határozott, de a keze kissé remeg. Mindenki a törékeny, félénk lányra néz aki most elszántan pillant az apjára.
- Mondd, kislányom - mosolyog James.
- Hogy mered a lányodnak hívni? - kérdezi halkan, de érthetően Eliott.
- Úgy, hogy a lányom. Ne gyerekeskedj, Eliott. A húgod kérdezni szeretne valamit - feleli James és újra Luna-nak szenteli az idejét.
- Tudod, igaza van Eliott-nak. Nem vagyok a lányod, mert még a születésemnél se voltál ott! anya egyedül szenvedte végig ezt a 18 évet, és most ideállítasz és a családodnak hiszel minket? Attól mert te is Bomer vagy, még nem vagy a családunk tagja! - vágja a fejéhez a szavakat Luna. Mrs. Bomer meglepődötten néz a lányára, akit eddig senki se hallott ilyen sokat beszélni. Büszkén elmosolyodok majd lehunyom a szemem. Azok a hülye rosszul létek. Kicsikém, a mami most nem igazán akar kimenni hányni, kérlek értsd meg!
- Nagyon sok rosszat követtem el, de újra akarom kezdeni az életemet! Veletek, hisz' ti vagytok a családom! - Most először látom James Bomer arcán hogy igazat mond. Nagyot sóhajtok majd felállok.
- Egy pillanat és jövök. - Gyors léptekkel hagyom el a nappalit és a mosdót keresve botorkálok előre.
- Te biztos a kisfiam barátnője vagy. - Újra a szemembe néz. A hangja mély, kissé hasonlít Eliott hangjára.
- Igen. Briana Monaah vagyok - nyújtom a kezemet, ám ő nem viszonozza, csak néz, tekintete kutató.
- Hasonlítasz valakire, majd szólok, ha rájöttem, hogy kire. - Aztán zavartan elmosolyodik, de a mosolya csak álca. Úgy érzem, valami nincs rendben ezzel a férfival.
- Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Bomer - szólalok meg újra pár másodperc múlva.
- Tényleg a fiamtól vagy terhes? - kérdezi hirtelen. Felvont szemöldökkel nézek vissza rá, majd Eliottra pillantok. A szeme villámokat szór, úgy néz az apjára. Megszorítom a kezét majd én az előttünk álldogáló férfira nézek.
- Úgy gondolom ideje lenne beljebb mennünk. Mindjárt kész az ebéd - szólal meg Eliott édesanyja, majd bevezet minket a hatalmas ebédlőbe. Eliott azonnal félrehúz és a tenyere közé fogja az arcomat.
- Jól vagy? - kérdezi és puszit nyom a homlokomra. Lehunyom a szememet és próbálok nyugodt hangon beszélni.
- Minden rendben - suttogom és a barátomra mosolygok. Az apja egy seggfej, de én szeretem ennek a seggfejnek a fiát, és nem érdekel, hogy A Fő Seggfej mit gondol.
Eliott megcsókol majd az asztalhoz sétálunk és leülünk.
- Szia - mosolyog rám Mira majd Eliott-nak is köszön. Luna sétál be majd azonnal megölel és gratulál a babához. Mosolyogva fogadom.
- Az ebéd után beszélünk, rendben? - mosolygok rá ő pedig bólint majd leül az édesanyja mellé. James Bomer az asztalfőnél ül és onnan nézi a gyermekeit és minket.
- Nos, azt hiszem, hogy ideje hosszasabban beszélnünk a családunkról - töri meg a csendet Mrs. Bomer, amikor végzünk az ebéddel és mind átvonulunk a nappaliba. Eliott magához húz majd mindketten leülünk a kanapéra.
- Nekem lenne egy kérdésem. - Luna szólal meg, a hangja határozott, de a keze kissé remeg. Mindenki a törékeny, félénk lányra néz aki most elszántan pillant az apjára.
- Mondd, kislányom - mosolyog James.
- Hogy mered a lányodnak hívni? - kérdezi halkan, de érthetően Eliott.
- Úgy, hogy a lányom. Ne gyerekeskedj, Eliott. A húgod kérdezni szeretne valamit - feleli James és újra Luna-nak szenteli az idejét.
- Tudod, igaza van Eliott-nak. Nem vagyok a lányod, mert még a születésemnél se voltál ott! anya egyedül szenvedte végig ezt a 18 évet, és most ideállítasz és a családodnak hiszel minket? Attól mert te is Bomer vagy, még nem vagy a családunk tagja! - vágja a fejéhez a szavakat Luna. Mrs. Bomer meglepődötten néz a lányára, akit eddig senki se hallott ilyen sokat beszélni. Büszkén elmosolyodok majd lehunyom a szemem. Azok a hülye rosszul létek. Kicsikém, a mami most nem igazán akar kimenni hányni, kérlek értsd meg!
- Nagyon sok rosszat követtem el, de újra akarom kezdeni az életemet! Veletek, hisz' ti vagytok a családom! - Most először látom James Bomer arcán hogy igazat mond. Nagyot sóhajtok majd felállok.
- Egy pillanat és jövök. - Gyors léptekkel hagyom el a nappalit és a mosdót keresve botorkálok előre.
Eliott
18 ÉVIG NEM ÉRDEKELTÜK AZ APÁNKAT, MOST PEDIG AZT HISZI, HOGY MAJD visszafogadjuk? Még mit nem!
Briana kirohant a mosdóba én pedig egy pillanatig utána nézek, majd újra a kishúgomra pillantok.
- Nem foglak az apámnak hívni és kérlek menj a házunkból. Menj innen és felejtsd el a nevünket. Bár abban se vagyok biztos, hogy az enyémet tudod - a kishúgom felvonja a szemöldökét és gyanakodva néz az apánkra akit kivert a víz hirtelen.
- Dehogynem tudom a nevedet, édesem! Hogy felejthetném el, hiszem anyáddal születésed előtt eldöntöttük, hogy Elena lesz a neved - bizonygatja igazát apám, habár inkább ne tenné! A tenyerembe temetem az arcom, aztán Luna gúnyos nevetésére kapom fel a fejem.
- Elena?! Luna vagyok! - kiabál. Anya arcára pillantok, aki félve néz körül. Apám keze a térdén pihen. A húgom egyre idegesebb, én pedig felpattanok és mellé állok.
- Menj, keresd meg Briana-t és menjetek fel a szobádba. Egyikőtöknek sincs arra szüksége, hogy veszekedjetek. Mira is menjen - biccentek Mira felé, aki elkapja a húgom kezét és együtt elindulnak. Idegesen az apám felé fordulok.
- Te teljesen hülye vagy? - mordulok fel.
- Eliott, normálisan beszélj! - szólal meg az anyám, de aztán a pillantásom után inkább ő is visszavonul. Kiskorunkban mindig úgy oldottuk meg a problémáinkat, hogy megbeszéltük. Ha apám jól viselkedik, akkor ez is csak egy kis beszélgetés lesz.
- Azt hitted, hogy majd jól fog neki esni, hogy még a nevét se tudod?! Mit gondoltál? - Összeszorítom a számat, úgy nézek az apámra, aki szintén felpattan és most egymással szemben állunk. Jay megpróbál közénk állni, de inkább csendben marad, tudja, hogy kinek van igaza.
- Én vagyok a hülye, Eliott? Ti ketten a bátyáddal vagytok a hülyék - biccent lenézően. Felvonom a szemöldökömet.
- Miről beszélsz? - kérdezem.
- A kis barátnőitek. Mindkettőről lerí, hogy csak a pénzetek kell nekik. A tied például még teherbe is esett amiatt, hogy vele maradj. Pedig ha tudnátok róluk azokat a szaftos titkokat - Hümmög gúnyosan. Ökölbe szorítom a kezem majd hirtelen a falnak lököm az apámat. Jay lefog, de nem erősen, simán kitudnék szabadulni a szorításából.
- Rohadj meg! Takarodj az életünkből! - kiabálom amire anyám visszajön a nappaliba. A szemei kisírtak, mire én azonnal hozzálépek és megölelem. Jay felsegíti apámat majd kitessékeli a nappaliból.
- Css.. ne sírj anya - simogatom a hátát az anyukámnak aki halkan sírdogál. Ellép tőlem majd körülnéz a szobában. Egy pár virág leesett a polcról és a könyvek is eldőltek a lökés hatására, de azonkívül semmit se rongáltunk meg.
- Sajnálom édeseim - szólal meg halkan. Megrázom a fejem majd puszit nyomok a fejére. Nem az ő hibája. Az apánk egy féreg, ezt mindenki tudja. És most már teljesen elvesztett minket.
