22. - Áldás

Az előző rész tartalmából:
"- Ennek a gyerekeknek - kezdem és a fejemmel Nathaniel felé bökök aki majd elalszik a vízben. - Eliott az apja? 
Angela arca felderül majd csak sokára válaszol.
- Ha azt mondom, hogy igen, akkor mit csinálsz?"


Briana

- SAJNÁLOM - SUTTOGOM ELIOTT ARCÁBA AKIT most először látok sírni. 
- Ne menj el, kérlek - kérlel de megrázom a fejem. Jobb lesz nekünk most külön, ezt ő is tudja.
- Neked a kisfiad mellett a helyed én pedig nem akarok közétek állni. - Tegnap óta mondogatom magamban ezt a dolgot. Eliott szorosan ölel magához, nem akar engedni. Egy utolsó csókot lehelek a szájára, majd kimászok az öleléséből. Mira keserű arccal vár a kocsiban, míg én elbúcsúzok. Letörlöm Eliott könnyes arcát, legszívesebben lecsókolnám róla a könnyeket. 
- Szeretlek, Bria - suttogja és mélyen a szemeimbe néz. Lehunyom a szemem, próbálok nem sírni. Hisz' most szakítok életem szerelmével. 
- Én is szeretlek.

Két hete vagyok New York külvárosában és eddig elég jól bírom. Már csak esténként sírok, de úgy igazán torokszaggatóan, és Mira is sokszor meglátogat. Megkértem, hogy ne beszéljen Eliottnak arról, hogy itt vagyok. 
Ma épp újra rám tör a rosszullét, ezért a mosdóba rohanok, amikor Mira lép be a lakásba és felkiált.
- Briana, hol vagy? - kérdezi. Megtörlöm a számat és sápadtan lépek ki a folyosóra. Mira, mihelyt meglát megrázza a fejét majd kivesz valamit a táskájából. Nem látok el addig, de a kezében egy kis dobozka van, hosszúkás és kék feliratok vannak rajta. 
- Az mi? - folytom vissza az újra és újra feltörő hányingert. A legjobb barátnőm közelebb sétál és átnyújtja a dobozt.
- Teszt. Mostanában elég sok jelét adtad, hogy jogosan feltételezzem, hogy terhes vagy - aprót biccent majd elmosolyodik. Megrázom a fejem.
- Nem vagyok terhes, csak stresszes. A kettő nem ugyanaz.
- Tudom, de ha stresszes lennél, akkor nem lennél rosszul mindentől és nem kívánnád annyira az uborkát. Édesem, csináld meg a tesztet én addig készítek valami ebédet. 
Miután ő elmegy én visszasétálok a mosdóba és nagy levegőt véve megcsinálom azt a rohadt terhességi tesztet. Nem vagyok terhes, az nem lehet... Bevettem azokat a fránya pirulákat és kiszámoltam, hogy mikor feküdhetek le Eliott-al. Nem csúszhatott be egy baba... hisz' mi már nem is vagyunk együtt. 

Egy pár perc múlva kimegyek a nappaliba, ahol Mira üldögél és nyugodtan olvasgat valami magazint. 
- Na? - pillant fel, mikor meghallja a lépteimet. Arcán vidámság tükröződik. Sajnos az én arcom inkább sírásra hajazik, de mindegy.
- Még nem mutat semmit - mutatom fel a kis tesztet. Mira felpattan és elveszi tőlem. Megrázogatja majd ránéz. A teszt először csak egy csíkot mutat... majd feltűnik nagyon erős színnel a második csík is. Nem... nem lehet. Megszédülök és leülök a kanapéra.
- Terhes... terhes vagyok - suttogom. 

Eliott

Körülöttem az irodában minden a földön hever. Az indulataimat itt töltöm ki mióta Briana elhagyott. Tisztán emlékszem a napra, ma két hete volt. A szeme azt sugallta, hogy maradni akar... de a szavai a szívembe döfték azt a bizonyos kést. 
Kopognak, majd felpillantok amikor a bátyám lép be. 
- Nem akarok senkit se látni - szorítom össze a számat. 
- Jól van. Nem kell beszélgetnünk. Viszont ezt össze kell takarítanod - körbepillant a szeme néha meg-meg áll egy pár dolgon, de utána továbbsuhan. Az asztalomon egyetlen egy dolog épp, az pedig egy közös kép Bria-val. Ez az egyetlen, amit nem tettem tönkre magam körül. Bár itt lenne! De ő valahol nagyon messze van most. Én pedig itt ülök és nem teszek semmit. Idióta vagyok, Bomer, szidom le magam.
- Briana jól van - pillant rám. Felvonom a szemöldökömet.
- Mira mondta? - kérdezem mire ő csak bólint. - Jay... el kell jutnom Bria-hoz - nézek rá komolyan. Ekkor lép be Mira. Hogy ezek még kopogni se tudnak! Mindenki itt van. Már csak Ő hiányzik... Briana hiányzik csak. 
- Én.. elviszlek hozzá. De jelzem, hogy nincs jó passzban - szólal meg. Megáll a levegő az irodában. Felpattanok és Mira-hoz lépek.
- Mi van vele?! - kérdezem majd a kabátomért rohanok. Most azonnal indulni akarok hozzá!
- Rosszul van. Volt. Mit tudom én, de ez nem olyan dolog.. mármint, semmi köze a golyóhoz meg semmi - zavarodottan beszél, majd megrázza a fejét.
- Mira, mondd ki, jó? Ne kertelj. Mondd el, hogy mi baja van a barátnőmnek! - Az idegességem most már remegésbe fajult. Mira mélyen a szemembe néz.
- Majd ő elmondja - sóhajtja. 

- Vezess te! - dobom át Jay-nek a kocsikulcsot majd beszállok az anyósülésre. Most idegesítően lassan mozog mindenki körülöttem.
- Próbálj meg megnyugodni - teszi a vállamra a kezét Mira és biztatóan mosolyog. Az arca nyugalmat sugároz, ellentétben a szemeiben dúló zavarral és idegességgel. Sőt, a kezei remegése tesz nyugodtabbá.
- Nyugodt leszek, ha találkozok vele - sóhajtok fel. - Egyet mondj meg nekem, Mira. Briana ugye nincs kórházban? Mondd, hogy minden rendben van és otthon fekszik - kérem. Meg kell nyugodnom, mantrázom magamban.
- Otthon fekszik, semmi baja, tényleg, de ezt majd ő elmagyarázza - biccent. Lehunyom a szemeimet és hagyom, hogy Briana emléke betöltse a látómezőmet. Az arca eddig mindig ragyogott, ám most nem mosolyog, csak néz rám, és a fejemben a hangja egyre csak elhalkul: Nem akarok közétek állni, mondja először hangosan, majd egyre csak halkabban, a mélyén teljesen eltűnik. Ott áll előttem majd megrázza a fejét és ő is felszívódik. 
Valaki megrázza a vállam. Kinyitom a szemeimet és álmosan bámulom a bátyám fejét. Lehet, hogy elaludtam? Meglehet.
- Megjöttünk - szólal meg halkan. Kinézek az ablakon: egy panellakás tömbjei tárulnak a szemem elé és felnézek a harmadik emeletre ahonnan Mira néz ki az ablakon. Aprót biccent Jay-nek majd eltűnik a függöny mögött. Kiszállok és elindulok, de Jay elkapja a csuklómat.
- Tudnod kell, hogy Bria biztos elég nyűgös lesz több dolog miatt. Bánj vele rendesen, oké? Ez most nem a kérdezősködés pillanata. - A bátyám tud valamit, ez biztos. Nagyot sóhajtok majd biccentek és újra elindulok. Felrohanok a lépcsőn a harmadik emeletig, ahol két ajtó körül választhatok. Biztosan a bal oldali lesz az, érzem. Bekopogok és miután Mira kinyitja az ajtót én egyből a nappali irányába veszem az irányt, ahol aztán megpillantom Őt. Sápadt arcát a tenyerébe temeti és maga elé bámul. Egy köntöst visel, amt számtalanszor láttam rajta, de most valahogy máshogy áll rajta. Mikor meghallja a nevet, amit Mira mond, felkapja a fejét majd valamit a háta mögé rejt. Nem látom pontosan, hogy mit, de most csak az számít, hogy ott ül és engem néz. Az arcán megannyi érzelem fut át: meglepettség, fájdalom, boldogság és ami engem a legjobban izgat: az őszinte szerelem. Irántam. 
- Beszélnünk kell - leülök mellé ő pedig követ a szemeivel. Aprót bólint majd feláll.
- Menjünk a szobámba. - Egy kisebb helyiségbe megyünk, ahol egyetlen ágy és egy kisebb szekrény áll. Lopva körültekintek majd mindketten leülünk az ágyra. Briana egy kis dobozkát tartogat a kezében, én pedig nem kérdezek még rá, hogy mi az, bár furdal a kíváncsiság. 
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezi ártatlanul, a szemeit nem veszi le rólam és én se tudok elszakadni tőle. Szükségem van rá. 
- Miért hagytál el? - kérdezem. 
- Mert neked a kisfiaddal kell lenned - feleli. 
- Ő nem a fiam.. - sóhajtok fel és nem hazudok. - Miután eljöttél én felkerestem Angela-t és követeltem egy apasági vizsgálatot. Nathaniel nem az én fiam és ezt nem tudom neked elégszer elmondani. Csak te vagy nekem, senki más. 
Remegő kézzel fogja meg az arcomat. 
- El... el kell mondanom valamit neked - suttogja és mélyen a szemembe néz.
Nagyokat pislogok, előre félek a bejelentésétől, de nyelek egy nagyot és várok. 
- Mondd. Bármi legyen az, mondd el és ketten megoldjuk - suttogom.
- Terhes vagyok - mondja ki kerek-perec velem pedig megfordul a világ. Apa leszek! 

21. - Hat év

Az előző rész tartalmából:
"- Bomer - szólal meg. A hang a másik oldalról kissé idegesnek tűnik. - Nem, nem hallottam még... nem akarok ezzel foglalkozni... hát már nálam lakik... - egy pillanatra rámnéz majd visszafordul a kormányhoz. - majd holnap foglalkozunk ezzel... Jay?... tedd meg nekem, hogy kiküldesz egy ügynököt a házához... kösz, bátyó - ezzel leteszi."


Eliott


- ELIOTT? - EGY ERŐS, MÉGIS NŐI KÉZ KAPJA EL A CSUKLÓMAT, amikor Briana-val a csúszdákat nézegetjük és lepakolunk. Megfordulok és a szemem elkerekedik. Előttem áll Angela, aki 5 éve az életemet jelentette, ám azóta sok minden változott. Ő is. 2 évig jártunk és életem legrosszabb 2 éve volt, ezt elmondhatom. Ez a nő, aki most egy falatnyi bikiniben áll előttem akkor még nem volt ilyen szép és magabiztos. Az önzőség akkor jobban jellemezte. Kék szemeit végigfuttatja rajtam, majd Bria-n is, aki felvont szemöldökkel nézi a lányt. 
- Angela, hát te..? - kérdezem és érzem, ahogy Briana megszorítja a kezemet. A barátnőmre pillantok, aki még mindig egyenesen a volt barátnőmet bámulja a szája sarkában gúnyos mosoly bujkál. Ekkor megszólal egy vékony fiú hang és Angela mellé pillantok. Egy kisfiú álldogál mellette és már nagyon nyűgös, menne úszkálni. 
- Elhoztam Nathaniel-t az uszodába. És te? Hány éve is már.. öt? - Újra rám emeli égszínkék szemeit, amik körül megrándulnak a ráncok. ez a nő már vagy harmincöt éves. Nem tudom, hogy miért kellett nekem húsz évesen egy tíz évvel idősebb nő. Ezen komolyan el kell gondolkodjak majd. 
- Lassan hat - szólalok meg. A kisfiú, Angela mellett gyors pillantással rámnéz majd újra a csúszdákat kezdi vizslatni. Nathaniel pillantásában van valami ismerős. Ugyanaz az arrogancia és unalom mint az anyjáéban. Sajnálom az apját, komolyan. 
- Igen. Hat év. Nathaniel is idén lesz hat éves - felvonja tökéletesre szedett szemöldökét. A szívem kihagy egy ütemet. Nem, csak viccel. Nem úgy értette, jegyzem meg magamban.
- Bocsásson meg, de mi szórakozni jöttünk, és nem régi emlékekre visszagondolni. - Briana erősen elhúz onnan, ami miatt köszönetet kell neki mondjak. Ám az arca most nem derűs, mint mikor rossz kedve van, hanem egyenesen lángol. Nem néz rám, de érzem, hogy dühös, amiért leálltam beszélgetni Angela-val.
- Briana.. -kezdem de leint.
- Szórakozni jöttünk - feleli. 

Briana már egyre jobban felszabadul, amikor újra megpillantom Angela-ékat. A nő fényesen mosolyog felém, a kisfiú pedig unottan lubickol. Sose mondta, hogy szeretne gyereket, még is az előbb annyira egyértelmű volt... De nem! Nathaniel biztos valamelyik szeretőjétől született akivel megcsalt. Gondolatmenetemből Briana szakít ki, aki kecses mozdulatokkal leül a napozó ágyra és kinyújtóztatja hosszú lábait. Elmosolyodok és oda sétálok hozzá.
- Szia - nyomok csókot a szájára. Egy kis habozás után viszonozza, de csak egy puszival. Felvonom a szememet és leülök egy másik napozó ágyra. 
- Ki volt ez a nő? - kérdezi egy kis idő múltán. Nagyot sóhajtok.
- Egy volt barátnő.
- Volt barátnő - ismétli utánam, a hangjában pedig mély megvetés csendül. - És a kisfiú a fiad? 
- Nem tudom - vallom be neki. - Eléggé célozgatott rá, de nem hiszem. 
- Hasonlít rád. Ugyanazok a szemek és az arc. - Érzelemmentesen beszél, csak úgy köpi a szavakat. A kezéért nyúlok, de elhúzza.
- Haragszol rám valamiért? - suttogom.
- Nem, nincs miért. Csak ez az egész elrontotta a hangulatomat. Nyűgös vagyok, ennyi az egész.
Nem tetszik nekem a hangja, valahogy már nem úgy cseng, mint mikor azt mondja, hogy szeret.
- Szeretsz még? Úgy értem.. - de nem fejezem be a mondatot. Én se tudom miért kérdeztem.
- Szeretlek. De ha ez a kisfiú a fiad... -suttogja és felémfordul. - Beszélned kell azzal a nővel. 
Sötéten Angela-ra pillant, aki még mindig minket néz és most egy "barátit" int Bria-nak, aki nagyot nyel. 
- Briana, hagyjuk, rendben? Te mondtad: szórakozni jöttünk. 
Újra rámnéz majd biccent.
- És szórakozni is fogunk.
Felpattan majd Angela-hoz sétál.

Briana

EZ A NŐ... LEGSZÍVESEBBEN BELEFOJTANÁM A vízbe, de itt a kisfia is, aki nem érdemli meg, hogy ilyen anyja legyen. Ezért majd nőiesen csak elküldöm a fenébe. Igen, Briana, képes vagy rá, biztatom magam. Meg se várom, hogy Eliott reagáljon, rögtön felpattanok a napágyról és Angela-hoz lépek, aki gunyoros mosollyal bámul.
- Mondjon meg nekem valamit - nézek rá határozottan. A nő csak lassan mosolyodik el és bólint.
- Mit akarsz, kislány? - hangjában annyi a gúny, mint bennem a düh és mindkettőnkben egyre csak növekszik ez a két érzés.
- Ennek a gyerekeknek - kezdem és a fejemmel Nathaniel felé bökök aki majd elalszik a vízben. - Eliott az apja? 
Angela arca felderül majd csak sokára válaszol.
- Ha azt mondom, hogy igen, akkor mit csinálsz? 
A kezem ökölbe szorul majd újra kienged, az arcomra pedig egy őszintétlen mosoly kerül.
- Én csak a kisfiút sajnálom, tudja? Egy ilyen anyával felnőni, hát... nem lehet túl jó.
Biccentek majd felszívva a dühömet elindulok vissza, a napozó helyünkre. Elterveztem, hogy felkapom a cuccaimat és haza megyek. 
- Gratulálok a fiadhoz, Bomer - vetek egy pillantást az engem bámuló barátomra. Hallom, ahogy megáll az ütő benne, de most jelenleg nem érdekel. Nem érdekel semmi, csak haza akarok menni és sírni. Hirtelen elkap egy furcsa érzés, a lábam megremeg és meg is szédülök. Köhintek egyet és próbálom elnyomni a feljövő rókázás érzését. Biztos csak a stressz, jegyzem meg magamban miközben összepakolom a cuccaimat. A bikinimre veszem fel a ruhámat és nem törődöm azzal, hogy a mellemnél és a fenekemnél tiszta víz lesz. 
- Haza megyünk - szólal meg Eliott, mintha magamtól nem ezt akartam volna tenni. Rövidet bólintok, és elindulunk a kijárat felé. Nem kell sok, hogy összeessek, ezért amikor hazaérünk egyből felrohanok a mosdóba. A reggelimtől kezdve minden kijön belőlem, hangosan okádok, majd köhögök, hogy kitisztítsam magam. Nem önszántamból hányok, mégis megkönnyebbülök, amikor már semmit sem kell kihányjak magamból. Eliott az ajtón kopog, de nem szólok ki.
- Briana, kérlek mondj valamit - kéri fojtott hangon. Megrázom a fejem.
- Jól vagyok, csak biztos elrontottam a gyomrom - szólalok meg, de a hangom nem elég erős. - Mira van itt, beszélned kell vele. Ha már velem nem vagy hajlandó. 
Igaza van. Mira a legjobb barátnőm és ha valami bajom van, akkor vele kell beszélnem róla. Lassan felállok és miután megmosakodtam, sápadt arccal sétálok ki a mosdóból. Eliott végig követ, míg lemegyek a nappaliba, ahol a legjobb barátnőm már vár és meleg öleléssel fogad. 
- Eliott, most szerintem jobb, ha magunkra hagysz. - Mira mindig is közelebb állt mindkét Bomer fiúhoz mint én, de ez így van rendjén. 
Eliott bólint majd egy utolsó csókot nyom a számra, én pedig viszonozom. Az arca egy pillanatra felderül és megpróbál mosolyogni, de amikor én nem mosolygok vissza, csak megrázza a fejét és elmegy. Lehunyom a szemem és hagyom, hogy könnycseppek százai csorogjanak le az arcomon. Mira most nem ölel át, hanem hagyja, hogy magamban sírjak, és most is jól cselekszik. Leültet a kanapéra és csak csendben néz, amíg én sírdogálok. 
- Van egy kisfia - suttogom majd megtörlöm a szemeimet. Mira aprót bólint. Hát persze, Jay már mindent elmondott neki.
- Senki se tudott róla, Bria. Eliott se. Az a nő egy hárpia, lehet, hogy nem is Eliott-é a gyerek, csak ezzel akarja visszaszerezni - mondja és megfogja a kezemet. 
- Annyira felhúzott. Hánytam miatta, Mira! - kinyitom a szemeimet és mérgesen összeszorítom a számat. Mira arca kutatóan néz, mintha keresne rajtam valamit.
- Biztos miatta hánytál? - kérdezi, és ezzel megalapozza a gyanúmat. 
- Lehet, hogy mellé el is rontottam a gyomromat -bólogatok. - Ettünk valami rossz burrito-t a strandon, lehet az a hibás.
Mira kétkedő fejjel bólint.
- Ha te mondod. Briana, komolyan... - sóhajt. - Nem veszhettek össze egy ilyen kis butaság miatt.
 - Butaság - suttogom. Egy gyerek nem butaság. Egy hat éves gyerekről van szó, akinek egy olyan anya jutott, aki meg sem érdemli - morgom. Miért változik ilyen hamar a hangulatom? 
- Mit akarsz tenni? - kérdezi a legjobb barátnőm, aki a szememből láthatja, hogy valamire készülök.
- Nekik együtt kell lenniük - állok fel. - Én nem állhatok közéjük.
Igazam van: nem állhatok egy gyermek és az apja közé. Ők egy család és én nem tartozok ide. 

20. - Szabadnap

Az előző rész tartalmából:
"- Nyugodjon meg, asszonyom. Kérem, ezzel nem lesz jobb - sóhajtok majd amikor kiérünk a folyosóra, segítek neki leülni. - Mennyit ivott? - kérdezem.
- Nem eleget, fiam - morogja. 
Megrázom a fejem és a kávéautomatához sétálok és egy jó erős kávét veszek neki. Majd visszaülök mellé és átadom neki."


Eliott

HÁROM HÉT MÚLVA BRIANA-VAL EGYÜTT INDULUNK DOLGOZNI, mint az előző 1 hétben mindig. Már jobban van és ez engem is meggyógyított. 
- El fogunk késni - nyomok egy puszit a fejére reggelinél. Felemeli a fejét majd elmosolyodik.
- Anyukád hívott - feleli. Felvonom a szemöldökömet és az asztalon heverő telefonomra pillantok. Briana követi a tekintetemet és megszólal, mielőtt én tenném. - Nem néztem bele, csak csörgött. Miután láttam, hogy anyukád az, felvettem és beszéltem vele.
A barátnőmre nézek és mélyen elmosolyodok.
- Nem akartalak kérdőre vonni - lépek hozzá közelebb. A mellkasomra csúsztatja a kezét és megigazítja a nyakkendőmet. 
- Nos, anyukád azt mondta, hogy mára senkinek se kell bemennie. Anyukád valami munkaszüneti napot emlegetett. - A szemében vidámság csillog majd közelebb húzódik hozzám. Nevetve felvonom a szemöldökömet.
- És - kezdem majd felkapom és az asztalra ültetem. - mit szeretnél csinálni. - Kezemet lassan a blúza alá csúsztatom és egyesével eljátszadozom a gombokkal. 
- Olvasol a gondolataimban - suttogja majd lágy csókot lehel a fülem mögötti érzékeny pontra. Felnyögök majd szétnyitom a combjait és közéjük férkőzöm. Briana keze egy pillanatra megáll a levegőben, de aztán ugyanúgy folytatja felfedezőútját. A keze a mellkasomról a nadrágom korcáig vándorol, majd ott benyúl az övemhez és kicsatolja azt. Egymásra nézünk majd mindketten ugyanakkor mosolyodunk el. Briana megnyalja az alsó ajkát én pedig lehunyom a szemem és engedem, hogy ajkaink összeérjenek. Közelebb férkőzök hozzá, attól félek, hogy ha most elengedem, soha többet nem kapom vissza. 
- Akarlak.. - suttogom majd felkapom és a fenekénél emelve a kanapéhoz viszem, ott pedig lassan lefektetem. A szoknyája alá nyúlok és a bugyija korcát kezdem húzogatni. Halkan felnevet majd lehúz magához és csókot nyom a fülem mögé. 

- Annyira szeretlek - suttogom a fülébe miközben ő a meztelen mellkasomon fekszik. Apró csókot nyom a szegycsontomra majd felpillant rám.

- Én is téged - suttogja majd újra lehunyja a szemeit és a mellkasomra hajtja a fejét. Magamban elmosolyodok.

- Gyere már! - kiáltok fel az emeletre és felkapom magamra a dzsekimet. Briana leszalad a lépcsőn majd mosolyogva rámnéz és biccent egyet. Míg én egy kicsit lazábbra vettem a mai napot, addig ő most is kifinomult egyéniségre váltott. 

- És hova megyünk? - kérdezi, az arcán játékos vidámság csillog. Sejtelmesen elmosolyodok és magamhoz húzom.
- Titok - nyomok egy csókot a szájára. Hogy én mennyire imádom a csókjait! 
- Nem szeretem a titkokat - biggyeszti le a száját majd elhúzódik tőlem és elkezdi felvenni magára a cipőit. Közben nem veszi le a szemeit rólam.
- Hagyd ezt abba, vagy el se megyünk sehova. Leszedem rólad ezt a rohadt szexi ruhát és megbüntetlek - vigyorgok majd beharapom az alsó ajkam. Felnevet és megvonja a vállát. Miután felvette a cipellőit, előttem sétál ki. Hosszú lábait figyelem lépés közben.
- Azt hiszem nem vagy velem fair - szólal meg hirtelen amikor már a kocsiban ülünk. Értetlenül felvonom a szemöldökömet és egy pillanatra ránézek. 
- Nem értem mire gondolsz, bébi. Én mindig fair vagyok mindenkivel.
Nagyot sóhajt.
- Te nézheted a fenekemet, de én nem tudhatom meg, hogy hova megyünk - megrázza a fejét és amikor újra rámnéz a szemében a nevetés tükröződik amit elfojt. Felnevetek és megrázom a fejem.
- Olyan helyre viszlek ami gyerekkorom óta a legszebb helyek közé tartozik. Aztán meg piknikezni - vonom meg a vállam és az utat  figyelem. Briana a vállamra hajtja a fejét majd a telefonját kezdi nyomkodni. 

- Remélem nem épp megcsalsz valakivel - vigyorodok el pedig tudom, hogy csak Mira-val beszélget. De mióta ez a Colin gyerek megjelent azóta nem tudok elmenni a dolog mellett. Bria nagy szemekkel rámnéz, teljesen komolyan.
- Nem - suttogja majd előre pillant. 
- Briana, ugye tudod, hogy csak vicceltem? 
- Sajnálom.. én csak.. régen mindig verés járt azért, hogy ha beszélgettem telefonon valakivel. Még ha a legjobb barátnőmről is volt szó. 
Erősen szorítom a kormányt és előre nézek. Briana gyorsan kapkodja a levegőt, fél.
- Nem foglak megverni. Briana, Eliott vagyok, nem Colin. Az a gyerek már a múlt, rendben? - kérdezem és a combjára teszem a kezemet, ezzel is nyugtatva. Felémfordul és halványan elmosolyodik. 


Briana

Eliott szavai megmelengették a szívemet és az út további részében mosolyogva nézem a barátomat. Majd körülbelül 5 perc múlva megszólal a telefonja. Csak ne rontsa el a napunkat. Csak ne rontsa el a napunkat. Mantrázom magamban. Eliott talán ugyanerre gondolhat, mert egy pillanatra összeszorítja a száját és felkapja a telefont.
- Bomer - szólal meg. A hang a másik oldalról kissé idegesnek tűnik. - Nem, nem hallottam még... nem akarok ezzel foglalkozni... hát már nálam lakik... - egy pillanatra rámnéz majd visszafordul a kormányhoz. - majd holnap foglalkozunk ezzel... Jay?... tedd meg nekem, hogy kiküldesz egy ügynököt a házához... kösz, bátyó - ezzel leteszi. Felvont szemöldökkel nézem Eliott-ot, aki egyre jobban szorítja a kormányt és egy pillantást sem vet rám. Valamit elrontottam? Nem húztam ki a vasalót? Vagy nem kapcsoltam ki a mosógépet? De hát... nem! Nem ronthattam el semmit, mert egész reggel együtt voltunk. Végig gondolva én nem csináltam semmit, és remélem otthon is minden rendben. Otthon... ez a szó már nem a régi panellakásomat juttatja eszembe, ahol anyámmal laktam. Az otthon egy pár hónapja Eliott hatalmas villája. És az otthon az Eliott szíve, ami már biztosan az enyém. Szeret, és én is szeretem őt. A borostás arcát, a rövidre nyírt haját, a bicepszeit, amik mindig kidudorodnak az öltöny alól és még oly' sok dolog van amit szeretek benne. 
- Történt valami? - kérdezem. El felém fordul és egy biztató mosolyt küld felém. 
- Csak egy kis zavargás volt a cégnél. Semmi gond, édesem. - Hazudik. Érzem, hogy hazudik, mégsem vonom kétségbe a szavait. Miért tenném? Meg kellene bíznom benne akkor is, amikor lerí róla, hogy egy oltári nagy hazugságot mond. 
Bólintok.
- Rendben. Remélem nem nagy a gond és mindenki jól van. - Hogy miért vagyok ilyen nyugodt? Nem vagyok az, de ez a mi napunk, és most lehet, hogy én leszek a világ legönzőbb embere, de sosincs egy kis nyugtunk. Vele akarok lenni, élvezni ezt a napot aztán holnap majd visszatérünk a valóságba. 
- Mindenki jól van - ismétli utánam, de a hangjában felcsendülő nyugtalanság máris felizgatott. Aggódok, hogy valaki megsérült, vagy netalántán megöltek valakit. Nem, az nem lehet. Mrs. Bomer, Jay és Mira is ott lehetnek az irodában. Briana, ne aggódj, mindenki jól van, biztosan mindenki jól van. Nagy levegő és mosoly.

Körülbelül öt-hat perc múlva megérkezünk egy épülethez. Az építmény előtt álló tábla hatalmas betűkkel hirdeti: AQUAPARK.
- Ez köthető a kiskorodhoz? Most elképzeltem a kicsi Bomer-t, aki a bátyókájával és az anyukájával az Aquapark-ban szaladgál a sok csúszda között és úszkál - mosolygok rá, de ő csak az épületet nézi és láthatólag meg se hallotta amit mondtam. Szája halvány mosolyra húzódik.
- Anya nem szeretett ide járni, ezért Jay hozott el mindig. 10 éves voltam, amikor először jöttünk ide. Sokszor azért jöttünk, mert volt egy lány, aki a bátyámnak nagyon tetszett. Találd ki mit dolgozott itt - pillant rám.
Töprengek.
- Ő volt a jegyes a bejáratnál? - kérdezem.
- Nem talált - nyom egy csókot a számra. - Ő volt a vízimentő. Egy csomószor el kellett játszanom, hogy fuldoklok és miután ő kimentett, Jay odajött és leszidott, hogy legközelebb jobban vigyázzak. A lány pedig tökre odavolt a nagybátyóért. Két hétig jártak - nevet fel majd kiszedjük a cuccainkat a kocsiból. 
- Te összepakoltál nekem is? - Milyen édes! Nagyot bólint majd hatalmas mosollyal magához húz.
- Tudnod kell, hogy ide még egyetlen lányt se hoztam el. Te vagy az első. És az utolsó is - édes csókot nyom a számra, minden érzelmet belesűrítve. Az első csókunk óta ez a második, amikor olyan érzelmeket vélek felfedezni ebben a fiúban, amit még emberben nem érzékeltem. Sokaknak ő csak egy érzéketlen tuskó - mint ahogy én gondoltam róla az első pillanatban -, de aki megismeri, az egy olyan férfit fog látni, aki mindent megtenne a szeretteiért. 
- Szeretlek, Eliott Bomer. Teljes szívemből szeretlek, és köszönöm, hogy részese lehetek az életednek - suttogom.
- Nem, Briana - mondja majd kissé eltol magától, hogy a szemeimbe nézhessen. - Ez már nem az én életem. Most kezdődik a mi közös életünk. 

És ekkor még azt hittem nem romolhat el a napunk...

Oreuis remindmelove