06. - A levél

Az előző rész tartalmából:
"- Kislány, ne ordítozzál már! Az anyádtól örökölted ezt a hangnemet? Pff – szentimentális sóhajtás hagyta el a recepciós száját. Megfogom Bria kezét és magamhoz húzom, közben mindketten a nőre nézünk, aki a pillantásomtól elpirul. - Hölgyem, legyen szíves elmondani, hogy hol van Briana édesanyja! – kérem, a hangom csöpög az elfedett gúnytól. "
 Bria

MÁR EGY HETE DOLGOZOK A BOMEREKNÉL, ÉS EDDIG CSAK CSUPA JÓ MEGJEGYZÉSEIM vannak velük kapcsolatban. Eliott édesanyja nagyon kedves, Jay pedig mindenben segít nekem, amiben csak tud. Ja, és ha már Eliottnál tartunk. Nos, ő egy különleges ember. Igazából sose tudom, hogy mit miért tesz. Egy hete lakok nála, és.. azt hiszem, azóta mindkettőnknek megváltozott az élete. Az anyja azt hiszi, hogy van valami köztünk, mert minden reggel együtt érkezünk. De minden csak a hülye fogadás miatt van! Már bánom, hogy felhoztam. Nem, igazából, ha jobban belegondolok, akkor egyáltalán nem bánom.

- Szia - köszön reggel Claire, a recepciós, aki most is sugárzó mosollyal várta az ügyfeleket. Eliott egy pillantásra se méltatja, ami feltűnik Claire-nek és rejtélyes mosollyal visszaül a helyére.
- Őfelsége ennyire se méltatja a népet? - nevetve nézek fel rá. Ezalatt az egy hét alatt már megtanultam kezelni a viselkedését, és kezdek sikeresen beszólogatni neki. Mosolyogva magához húz és nyom egy lány puszit a homlokomra. Meglep a közelsége, a munkát sosem keveri össze a magánélettel. De, ugyan! Semmi nincs köztünk, ezt ő is tudja.
- Nincs kedvem ma sokat beszélni - lepillant rám. Mosolya most fáradt, és nem is ér el a szeméig. Megsimogatom simára borotvált arcát, aztán leválok tőle, és a műtermem felé veszem az irányt. Bátran kimerem most már jelenti, hogy ér valamit az életem. Anyám még mindig a detoxban van, kap kezeléseket, és ellátják, ahogy kell. Én nem lennék arra képes már, hogy feltöröljem utána a hányást.
Belépek a műterembe és szembetalálom magam Mrs. Bomer-rel, aki éppen a legújabb képeimet szemléli. Mindegyiken Eliott látszik, néhol bosszús, néhol pedig kicsattanó nevetéssel néz a kamerában. Somolyogva lépek a gépemhez, és letisztítom a lencsét.
- Jó reggelt Mrs. Bomer - mosolygok és mellé állok. Nem akartam megzavarni a gondolkodását, de úgy éreztem, hogy lassan el kellene kezdjek dolgozni, még a végén pont ő fog kirúgni. Feleszmél a bámulásból és halvány mosollyal néz vissza rám.
- Gyönyörű képek lettek, Briana. Csodálom, hogy a fiam nem zárkózott el előled is, ahogy azt másokkal tette egy ideje - Megtörli szemeit, amik talán büszke könnyek voltak, vagy szomorúság könnyek, de a lényeg, hogy elakarta őket tüntetni ráncosodó arcáról. Ahhoz képest, hogy már nem volt valami fiatal, még is úgy viselkedett, mint egy eleven gyerek. Rám mosolyog, aztán hivatalosra váltja a hangját.
- Kérlek kísérj el később egy díjátadóra engem és a fiaimat. Néhány kampány képet kellene készítened a cégnek. És most nem csak a fiamat kell fényképezned - kuncog, hallom a hangján a szeretet a munkája, de főleg a fiai iránt. Bólintok, és igazából melegség jár át.
Mrs. Bomer 5 perc múlva távozik is a teremből, helyet adva a munkámnak. Leülök a földre, és elkezdem nézegetni az Eliottról készült képeket. Imádom, amikor mosolyog. Imádom, amikor haragos. És legfőképpen imádom, amikor vele vagyok.
Nem tudom mennyi idő telik el a képek bámulásából, de halk kopogás hallatszódik az ajtón. Kiszólok, hogy szabad. Mira lép be, lágy mosoly terül el rózsás arcán, és mintha jó hírrel szolgálna. Letelepedik mellém, és tekintete a kezemben tartott képre vándorol. Egyetlen olyan képem van, amit Eliottal készítettem, mindketten rajta vagyunk. És az a kép pont a kezemben van.
- Meglepődnék, ha nem jönnétek össze - súgja Mira, és kaján mosoly terül el az arcán. Megvonom a vállam, és érzem, ahogy a pír elterül az egész orcámon.
- Most komolyan ezért jöttél, Mira? - kérdezem, de meg se várom a válaszát. Megakad a tekintetem a bal kezén, pontosabban a gyűrűsujján és felsikoltok.
- Minden rendben van idebent? - kérdezi hirtelen egy jól ismert hang. Az ajtó felé kapjuk a pillantásunkat, és mindketten megrökönyödve nézünk Eliottra, aki az ajtóban áll, és furán méreget bennünket. Bólintok, és hirtelen nagyon összeszorul a gyomrom. Amúgy se ettem még ma, és most ez az egész. Mintha pillangók költöznének a hasamba, mikor meglátom a széles vállát, a barna, tüsis haját, ami lassan már inkább átmegy feketébe. Halvány mosoly terül el az arcán, kiemelkednek a gödröcskéi. Kilép a folyosóra és maga után csukja az ajtót. Somolyogva megcsóválom a fejem, aztán a barátnőmre pillantok. Huncutul mosolyog és megböki a karomat.
- Na, ott tartottam, hogy most komolyan megkérte a kezed? Annyira gratula, Mira - Ezzel megölelem, és próbálom ebbe az ölelésbe sűríteni minden gondolatomat. Szorosan ölelem, de sosem tudom mindazt visszaadni neki, amit ő adott nekem ezalatt a pár év alatt.
Szipogva bár, de eltol magától, és végig néz rajtam. - Én ettől a perctől kezdve már nem tudok érted semmit se tenni. Innentől ez a te utad, de kérlek hagyd, hogy ezt átadjam neked. Édesapád egy levelet hagyott neked, mielőtt... elment. Azt akarta, hogy amikor majd én úgy gondolom, hogy utadra engedlek, adjam át neked - mondja. Mosolya teljesen elér a szeméig, lassan már fülig ér. Átnyújt egy kék borítékban lévő papírost. Magamra hagy, hogy elolvashassam a levelet, és az ajtónál várakozó Eliottra is rárimánkodik.
- Most hagyjuk magára, Eliott! Menj, csináld a dolgod - mosolyog és kimegy a teremből. Visszahuppanok a földre, és kinyitom a levelet. Ujjamat végigsimítom apám aláírásán, és csak most tűnik fel, hogy milyen furán kunkorította mindig is a betűit. Megmosolyogtat a kézírása.

Kedves, drága egyetlen lányom, Briana. 
Mikor ezt a levelet megkapod a barátnődtől, Mirától, én már rég nem leszek veled, úgy hiszem. Kérlek, mindig maradj önmagad, bármit is hozzon a sors, mert ha önmagad maradsz, akkor halhatatlanná válsz. Bár láthatnám a gyönyörű arcocskádat, édesem! Sajnálom, hogy nem lehetek majd ott, amikor bejelented, hogy férjhez mész. Remélem egy nagyon kedves, és délceg ifjút találsz magadnak, aki majd megérdemli a szeretetedet. És persze kérlek vigyázz édesanyádra, de főleg magadra. Engem hamar elvitt a nagyság, de téged hiszem, hogy sokáig megtart egy férfinak, és majd az unokáimnak is. Nagyon szeretlek, drágám. 
Szeretlek, tu Papá

Letörlöm arcomról a könnyeket, és magamhoz szorítom a levelet. Beszívom a papír jellegzetes szagát. Mindig szerettelek, papa.

A nap következő fele már gyorsabban telik. Délben, miután visszatérek az ebédből, leülök a székemhez, és feloldom a telefonomat. Éppen abban a pillanatban kezd pittyegni, ami csak egyet jelenthet: email-t kaptam.

-----------------------------------------
Feladó: Eliott Bomer
Címzett: Briana Monaah
Tárgy: Ebéd

Jó volt az ebéd, nem?
El xx
-----------------------------------------

Feladó: Briana Monaah
Címzett: Eliott Bomer
Tárgy: Munka

Igen, tetszett. Dolgoznunk kell, neked is, és nekem is, Eliott. Mi az, hogy El? :D
Bria x
-----------------------------------------
És ez így megy egész nap, addig a pillanatig, amikor ugyanis Mrs. Bomer belép, és indulnunk kell.
Eliott kedves mosollyal üdvözöl az autóban. Flanelöltöny van rajta, egy halványkék ing, és a hozzáillő cipő. De nyakában lóg egy hanyagul megkötött nyakkendő is, amin megakad a szemem. Nem véletlen, hisz' olyan bársonyos érzésem támad, mikor mellécsusszanok, és megkötöm neki a nyakbavalót, hogy ilyet még sosem éreztem.
Jobb kezével átkarol, bal kezét pedig a puha ülésen tartja. Izmos keze van, sikerül is elhelyezkednem. 

05. - Talán kedvellek, és talán te is engem

Az előző rész tartalmából:
"- Jó napot! Miamá, mármint az édesanyám elájult. Azt hiszem.. alkohol túladagolása van - Képtelen vagyok tovább beszélni, hirtelen tör rám a felismerhetetlen zokogás, és nem is hagy abba, még mikor a mentők kiérnek. A mentősök beviszik anyámat a kórházba, s miután összeszedek néhány ruhát én is épp indulni akarok. De akkor valaki áll a kocsim mellett. Hogy a picsába jutott el ide?!"

Eliott
  AZ ODAÚTON EGY SZÓT SE SZÓLTUNK. BRIANA KIBÁMULT az ablakon, én pedig nem akartam zavarni. Azzal, hogy követtem őt a házhoz, ahol lakik, talán őrültség volt. Valami azonban azt súgta, hogy tudnom kell, hol lakik. És milyen jól tettem, hogy utána mentem! Felém fordítja fejét és hirtelen megértem, hogy mit érez. Elhagyatott, elhagyott. A jobb kezemet leveszem a kormányról és az ő apró kajára csúsztatom.
- Köszönöm, hogy itt vagy – suttogja, amikor kiszállunk a kocsiból. Nem engedte, hogy kinyissam neki az ajtót, hamarabb kiszállt, mint én. Az már egyszer biztos, hogy nem olyan lány, mint a többi.
- Ezt nem szokás megköszönnöd – mosolygok. Ahogy látom az arcán azt a szégyenlős mosolyt, nekem is vigyorognom kell. Lassan 5 éve nem voltam ennyire felszabadult, és ez nagyon jól esik. Lehatja fejét, összekulcsolt ujjainkat nézi. Lágy hangon szólal meg:
- Menjünk be!
Bólintok, és együtt indulunk fel az anyjához. Közben azért nem kerüli el a figyelmemet a falak színe, a fertőtlenítő szag, s megremeg a lábam. Nem akarom ezt érezni, még is feltörnek bennem az emlékek, könny szökik a szemeimbe.

Bria megérzi a szorongásomat, mert megáll, és szembe fordít magával. De amíg én azt hiszem, hogy értem aggódik, más témáról kezd el beszélni:
- Maradj kint, kérlek – Szeme véraláfutásos, bizonyára a sok sírástól. Megígértem magamnak, hogy nem hagyom egyedül.
Megrázom a fejem, ujjaim még mindig az övéivel vannak összekulcsolva.
- Nem szeretnélek egyedül hagyni az anyáddal. Láttam a karodon lévő kék foltot, Briana – Nem emelem fel a hangom. Bátorítóan megszorítón karját, kezemmel körbefogom rózsás arcát.

- Eliott, kérlek – mondja, hangja suttogósan, halk. Bólintok, kezemet lassan elveszem az arcától, de előtte végigsimítok alsó ajkán, amitől megremeg, és elkapja az arcát. Odasétálunk egy pufók asszonykához, akinek világoskék szaténruhája a térdéig ér, kezében pedig iratokat tart. Tekintete felvillanyozódik, amikor meglát minket, gondolom, már nem igazán keresi senki se a társaságát. Az igazat megvallva, mi se őt keressük.
- Jó napot – kezdi Bria. – Meg tudná nekem mondani, hogy Mrs. Jodie Monaah melyik szobában fekszik? – Az asszonyság arcáról lehervad a széles mosoly, és mormogva egy kis termetű recepcióshoz vezet bennünket.
- Ezek itt ketten Jodie-t keresik. Tudod, a piás asszonyt, aki múltkor rámászott Mercell dokira -  motyogja a nénike a másiknak.

Kezeim megfeszülnek Briana csípőjén. Ez a nő akkor is itt volt már, amikor… Szóval egy bizonyos helyzetben. A gömbölyded hölgy tekintete megakad rajtam, és éppen mondani akar valamit, amikor Bria a pulthoz támaszkodik és félelmetesen közelről a nőre ordít: - Hol az anyám?
   Még én is megilletődök a hirtelen hangnemváltástól. A nénike szeme szikrákat szór, ahogy Briára néz.
- Kislány, ne ordítozzál már! Az anyádtól örökölted ezt a hangnemet? Pff – szentimentális sóhajtás hagyta el a recepciós száját. Megfogom Bria kezét és magamhoz húzom, közben mindketten a nőre nézünk, aki a pillantásomtól elpirul.
- Hölgyem, legyen szíves elmondani, hogy hol van Briana édesanyja! – kérem, a hangom csöpög az elfedett gúnytól.
- Szervusz, Eliott. A barátnőd anyja a kétszázhetvenhetes szobában fekszik, és hamarosan átszállítják a detoxikálóba. Remélem kielégítettem a válaszát, hölgyem. Eliott – Amikor a nevemhez ér, kedves hangot üt meg. Ez a nő még mindig emlékszik rám. Pedig csak 5 éves lehettem, azt hiszem. Bria gúnyos mosolyt ölt a recepciósra, aztán elindul a fent említett szoba felé.
- Maradj a váróban, kérlek – Lágy csókot lehel az arcomra, talán nem is veszi észre, mennyire gyengéd, puha ez az érintés. Nedves, telt ajkai súrolják frissen borotvált arcomat.
Bólintok, aztán nézem, ahogy vékony alakja eltűnik az egyik sarkon. Leülök a fehér székek egyikére, és a fülembe teszem a headset-emet. Lágy Mozart dal kezdődik, azt hiszem a Varázsfuvola egyik részlete. Mintha angyalok játszanának hárfáikon, lehunyom szememet, átadom magam a dalnak.
10 perc telhet el, a dal még mindig szól, ám már nem a fülemből. Egy fekete hajú nő foglal helyet a mellettem lévő széken, és lopott pillantásokat vet felém. Egy percen belül legalább ötöt. Kikapcsolom a készüléket, és a nőre pillantok.
- Bocsásson meg, hölgyem, de mit néz rajtam ennyire? - kérdezem, hangomban semmilyen flörtölés sincs. Egyszerűen csak ideges vagyok. És nem a nő miatt.
Elmosolyodik, felismerés csendül hangjában: - Eliott Bomer? Kennedy Mormadt vagyok, a Daily News újságtól. Üdvözlöm... - felpattan, kezet akar rázni velem. Értetlenül bámulom, és nem nyújtom a kezem.
- Nem válaszolok semmire! - morgom. A nő leül, és megbántva néz rám. 
- Nem akartam öntől semmit se kérdezni - sóhajt, és karba teszi a kezét. Oldalra nézek, ki az ajtón. Briana még nem jött vissza.
- Szép napunk van, nemde? - kérdezi, ezzel pedig témát is vált. Ja, egy percig se gondolkoztam ma az időm. Minden olyan gyorsan történt, és még csak vasárnap délután négy óra van.
Megvonom a vállam. - Biztos.
- Tegezhetnénk egymást, nem? - mosolyog. Fülbemászó a viselkedése, idegesít is. 
- Nekem aztán mindegy.
- Akkor szia, Eliott - megint feláll, de most a karjába von. Kiszabadulok keskeny karjaiból, letörlöm az arcomról vörös rúzsa foltját, és visszaülök a helyemre. Az ajtóban Bria áll, kisírt szemekkel, az eddig gyönyörűen összefogott hajából most pár száll hullámosan áll szerteszét. Felpattanok, és a karomba vonom, mielőtt újra zokogásban nem tőr ki. Szent szar! Mennyire sír, és milyen védtelen. 

- Viszlát, Eliott - szólal meg a hátam mögül egy nyájas hang, amitől oldalra nézek. Az előbb megismert Kennedy áll mellettem, és engem meg Briát néz, aki most már felemelte a fejét.
- Kennedy, ő itt Briana Monaah, az egyik barátom - kezdem, és a barát szónál megszorítom Bria kezét. Még csak 2 napja ismerjük egymást, de azt hiszem.. Nem. Tudom, hogy nekem ő kell! - Bria, ő pedig Kennedy Mormadt, a Daily News-tól. Kennedy mi épp indulni készültünk. Szia - Ezzel megfogtam Briana kezét, és elvezettem attól a nőtől.
- Jól vagy? - kérdezem, amikor kinyitom neki az ajtót, és megvárom, míg beköti magát. Amikor én is beszállok a kocsiba, látom, hogy hatalmas szemeivel engem néz, és alig bírja visszatartani a sírást. 

- Anyát holnap átszállítják a Detoxba - mondja, halk szavaiból alig értek valamit. - Eliott, nekem már csak ő maradt - újra zokogásban tör ki. Átnyúlok hozzá és az ölembe húzom. Hallgatom egyenletes szuszogását, és aztán már csak halk szipogását. Ha valaki nekem 2 nappal ezelőtt azt mondja, hogy egy szőke lányt fogok az ölemben tartani, miközben zokog, esküszöm, hogy kiröhögöm.
De most... Bria Monaah, itt ül az ölemben, és képtelen vagyok bevallani, hogy többet érzek iránta, mint az eddigi barátnőim iránt. Sőt, ő még nem is a barátnőm.  
Oreuis remindmelove