08. - Csókocskák

Az előző rész tartalmából:

"- Minden rendben lesz - puszit nyomok remegő arcára, próbálok nyugodtan viselkedni. Betörik az ablak, mind egyszerre ordítunk fel. Egy fekete faszi dugja be idegen fejét, és kiabálni kezd. Valami ismeretlen nyelven. A kezében Revolver, ujját a ravaszon tartja. Bria a kezembe kapaszkodik, de a pasi erősebb nála, és húzni kezdi." 

Briana

ÁTLÁTSZÓ TESTEK REPÜLNEK FELÉM, A NEVEMET KIÁLTJÁK. Briana, Bria. Semmi mást nem szólnak, csak egyszerűen elsuhannak mellettem, megsuhogtatva a hajam. Aztán egy fényes alakot látok magam előtt kirajzolódni. Csillogó, tüskés fekete haja van, széles mosolya. Ismerős, ám még nem látom eléggé ahhoz, hogy megmondjam, hogy ki ő. Egyre jobban közeledik, és már látom az arcát. Megmosolyogtat a kisfiús bája... Eliott Bomer, motyogom inkább csak magamnak. Közelebb lép, arca már annyira közel van, hogy érzem az arcszesze illatát. Mosolyog, kezével a fülem mögé igazítja a hajamat. Egy levegőt szívunk, s ő arra törekedik, hogy egyre kevesebb hely legyen köztünk. Az orrával cirógatja az enyémet, kuncognom kell. Gyengéden magához húz, s meg se várva a reakciómat orrával végigsimít a számon, aztán ajkaival rátalál enyémekre. Megborzongok az érintésétől, belemosolygok a csókunkba.
- Elveszítetted a fogadást - suttogom, szinte a szájába. Nem szólal meg, csak hátralök. Egy puha ágyra esek, amit eddig nem vettem észre. Hm, selymes, puha bársony takaró van rajta, vörös színben pompázik. Eliott felém kerekedik és leakarja venni rólam a ruhámat. Megragadom a kezét, de nem hagyja abba. Nyöszörgök alatta, de nem érzékel semmit.
Ez nem a valóság - suttogom magamban. Leszorítja mindkét kezemet, s szája szétszakítja a gombokat a blúzomon. A kék selyem a földre hullik, ő pedig folytatja csókjainak ösvényét a melleimen. Felnyögök, s próbálok kiszabadulni a szorításból.
- Eliott! - kiáltok fel. - Hagyj békén, Eliott!
Fojtott morgást hallat, aztán felnéz rám, s lassan eltűnik. Ennyi volt? Elhalványul izmos teste, kezei, s végül az a vékony arca is. Kinyitom a szemem, de nem vagyok ébren. Ezt hogy csinálom?

A kórházi ágyon fekszem, Eliott mellettem virraszt, hallom a szuszogását. Egy orvos lép be a terembe, és szó nélkül megnézi az infúziómat. Csövek lógnak ki a kezemből, de nem érzek fájdalmat. Az orvos fájdalmas képpel rám néz, de úgy tesz, mintha nem is lennék ébren. Kalimpálni próbálok, de a kezem nem mozdul meg, csak élettelenül fekszik az ágyon, szorosan mellettem. Ekkor az orvos felébreszti Eliott-ot, és motyog neki valamit, amitől ő megrémül és könnyek gyűlnek a szemébe. Hé, Eliott, nem sírj! A kezemet nyújtom felé, de nem mozdul, és kezdek pánikba esni. Látom őket, halkan hallom is, de nem tudok mozdulni. Kiabálni akarok, de egy hang se jön ki a torkomon. A francokat! Nővérkék száguldoznak be a kórterembe, egy nagyobb tárgyat cipelnek be gurulós asztalkán. Az orvos, aki az előbb is itt volt szétnyitja a felsőmet, s bekeni valami csúszós, hideg zselével. Kacagnom kell, mert a zselé csiklandozza a melleimet. Pár másodpercenként fojtott ütés éri a mellkasomat, amitől felugrok. Aztán megint elhalványodik előttem minden. Hé, nem akarok elmenni, nekem ez így jó!
Sötét van, és hideg, mint egy igazi kórházban. Lassan kinyitom a szemem, de előtte megmozdítom az ujjaimat, hogy megbizonyosodjak róla, hogy most már élek. Halk nyögést engedek ki, mert éles fájdalom hasít a jobb oldalamba és, össze kell szorítsam a számat, nehogy elkiáltsam magam. Kinyitom a szemem, és ugyanaz a látvány fogad, ami a képzeletemben. Csak most Eliott szorítja a kezemet, és nagy szemekkel vizslat, az orvosok pedig nincsenek velünk. Eliott szeme felvillan, amikor felkönyökölök.
- Szia - suttogom. Mosolyognom kell az ábrázatától. Megfeszülnek az arcélei, ahogy rám mosolyog, de a mosolya alatt fájdalom rejtőzik.
- Szia - mondja, és kezeivel végigsimít az arcomon, amitől megint csak megremegek. A beleimben érzem az álmomat, és valahogy máshogy hat rám most a hangja. Lágy puszit nyom a homlokomra, és mosolyogva néz utána rám. - Jól vagy?
- Azt hiszem. De nagyon fáj az oldalam. A többiek hol vannak? Anyukád? Jay? Mira? - kérdezem, és megpróbálok felülni, amitől újból csak éles fájdalom nyilall az oldalamba. Felnyögök, és összeszorítom az ajkaimat.
- Jay már haza ment. Anya és Mira is otthon vannak, nekik nem lett semmi bajuk - mosolyog. Tekintetem a kezére vándorol, ami még mindig fogja az enyémet. Jókora kötés díszeleg rajta, és egy kis helyen átütött már a vér. Megemelem a kezét és megcsókolom a kötést. Megdermed, de egy kedves mosolyt küld felém.
- Mióta voltam eszméletlen? - kérdezem még mindig kábultan.
- Egy hete. Bria, eközben már kétszer újra kellett éleszteni téged. - Szótlanul bólintok. Egyre emlékszek, de ezt nem mondhatom el neki, mert csak hülyének nézne.
- Mikor mehetek ki?
- Pár napig még bent kell maradnia kisasszony, válaszolja Eliott helyett egy orvos, aki ekkor lép be a szobába. Derű játszik az arcán, úgy néz rám. - Hogy érzi magát? - kérdezi, miközben az ágyamhoz lép és megnézi a kórlapomat.
- A körülményekhez képest elviselhetően. De miért fáj az oldalam? - nézek rá. Az orvos rám pillant, és enyhe mosoly ül a borostás arcán. Ha nem lenne körülbelül ötven éves még helyes is lehetne.
- Golyót találtunk a bordái közt, és ki kellett vennünk. Egy ideig még fájni fog az oldala, de hamarosan el fog múlni. Körülbelül két nap múlva haza engedjük - mondja, és felír valamit a kórlapra. Mellém lép és megnézi a kezeimet.
- A zúzódásai szépen gyógyulnak - mosolyog.
Miután kimegy, hirtelen döntésemből mélyen belenézek Eliott szemeibe, tenyereimbe fogom az arcát.
- Csókolj meg... - suttogom.

07. - Elvesztünk, segítsetek!

Az előző rész tartalmából:

"Szeretlek, tu Papá. 

Letörlöm arcomról a könnyeket, és magamhoz szorítom a levelet. Beszívom a papír jellegzetes szagát. Mindig szerettelek, papa."

Eliott

LÖVÉS. AZTÁN MÉG EGY. ÉS EGY UTOLSÓ. A kocsi kereke kilyukad, a sofőr szitkozódik.
- Ez mi a franc volt? - sipákolja Briana. Rápillantok, próbálom megnyugtatni. Biztos megint egy kis balhé.
Megvonom a vállam és a tekintetem a kezére vándorol. Görcsösen szorítja az ujjait, ujjpercei már elfehéredtek.
- Minden rendben lesz - puszit nyomok remegő arcára, próbálok nyugodtan viselkedni. Betörik az ablak, mind egyszerre ordítunk fel. Egy fekete faszi dugja be idegen fejét, és kiabálni kezd. Valami ismeretlen nyelven. A kezében Revolver, ujját a ravaszon tartja. Bria a kezembe kapaszkodik, de a pasi erősebb nála, és húzni kezdi.
- Ne! - kiabálja, hangja a sírás küszöbén áll. Megragadom a pasi kezét, és leszedem Briáról. De valaki leüt és lassan elsötétül minden. 

 ***

 Hideg van, fázom. Hangokat hallok, de nem tudom kinyitni a szemem. Fáj minden egyes porcikám, érzek egy kis fémes ízt a számban. Jól ismerem, ez a vér íze.
Pislogok párat, és kinyitom a szemem. Sötét van, talán már éjszaka. A köztéri világítások már pislákolnak, de így is marad néhol sötét folt az utcán. Egy utcán vagyok, igen. Nyögések közepette felállok és körülnézek. Egy kuka mellett feküdtem, egy sötét sikátorban. Senki nem jár erre felé, de messzebbről hangokat hallok. Kiabálást, sikítozást. Briana! Szaladni kezdek, ahogy csak tudok. Senki nem bánthatja őt! Senki nem nyúlhat hozzá...

Megszédülök, kifut a lábamból az erő és újra a földre esek. Nem, nem, fel kell álljak. Semmi erő nincs a lábamban, úgy érzem, mintha kocsonyán lépkednék.
A kezembe temetem az arcomat, és halk zokogás tör fel a torkomból.Nem halhatok meg az utcán egyedül, átfázva. 
Végig nézek magamon. A hideg kövön ülök, véres a kezem, és már csak pár tiszta folt van rajtam. A nadrágon és az ingem sáros és keveredik a vörös véremmel. 
Halk zokogást hallok egy másik kuka felől. 
- Van itt valaki? - kérdezem. Hangom erőtlen és csendes, félek, hogy az, akitől kérdezem, nem hallja meg. 
- Menj innen - zokogja. Ismerős hang. Jay! A bátyám sír? 
- Jay, Eliott vagyok - felpattan, ahogy csak a lábam engedi, és a kukához botorkálok. A bátyám előmászik a takarásból és magához von. Belezokog a fülembe. 
- El, a francba, mindenki eltűnt. Én - nagy levegőt vesz -, mindenkit kerestem, de sehol senki. Bria-t azt hiszem láttam, de nem vagyok benne biztos - hadarja. Bria neve hallatára megremeg a gyomrom. Rá se ránts, búgja rekedtes hangján a tudatalattim, már megszoktad, nem de? Magamban bólintok, és elkussoltatom a lelkem hangját.

***

Fél óra múlva kijutunk a sikátorból, és elindulunk egy sötét utcán. Egész éjjel bóklászunk, éhesek, szomjasak és fáradtak vagyunk. De egyetlen célunk van csupán. A többiek megkeresése. 
Hangokat hallok, kezemet Jay elé teszem, így megakadályozom, hogy előrébb jusson. Hülyén néz rám, de mutatóujjamat a szám elé téve elhallgattatom. Sikítás, sírás, egyre csak fuldokló hangok. 
- Tesó, menjünk tovább - löki meg a karomat Jay, de a lábam nem mozdul. Ismerős ez a kiáltás, mormogom magamban. 
- Ez Briana hangja, Jay! - Rohanni kezdek és meg se állok míg nem addig közeledek a hanghoz, hogy már pár lépésre vagyok a személyektől. Egy szőke hajat látok, amit egy fekete kéz húz a földre. Megremeg a lábam, de utat török magamnak és rávetem a testemet a férfire. Bal jobbost kapok a bal szemem alá, de visszacsapok egy jobb horoggal. Kiütöm a férfit, aki eszméletlenül hull a földre, és diadalittasan nézek körbe. Jay karjába omlott a lány, akinek hallottam a hangját. Bria, kiáltok fel, és a bátyám mellé rohanok. Megrázza a fejét. 
- Nagyon rosszul van, tesó. Vigyük el innen jó messzire, aztán beszélhetsz vele. - Hangja rekedt és fáradt. Karomba veszem az eszméletlen, könnyű testet, és beszívom az illatát. Még mindig érződik egy kicsit a parfümje, amit oly nagyon imádok, de a ruhája piszkos, és a nadrágjából le van szakítva egy nagyobb darab. Édesen szuszog, megnyugtat a légzése. 
Mikor nem volt mellettem, akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzik nekem, s, hogy mennyire szeretem ezt a törékeny lányt.  

***

- Jó estét, miben segíthetek? - Egy közkórház kapujában állunk, karomban Bria szunyókál, a bátyám pedig az üvegablaknál tudakolja meg, hogy van -e még ügyelet. 
- Jó estét, hölgyem. A nevem Jay Bomer, és - hátrapillant, aztán újra a nőhöz fordul - szeretném megtudni, hogy van -e bent ügyeletes orvos? 
A nő kipillant az ablakból és végigmér bennünket. Nem mindennap lát egy koszos fiút a kezében egy még piszkosabb lánnyal, aki eszméletnél sincs. 
- Igen. Azonnal szólok is, hogy készüljenek elő a vizsgálatokra. - A nő előveszi a vonalas telefonját és azonnal beszélni is kezd bele. 
Kinyílik a vasajtó, és Jay átveszi tőlem Bria-t. 
- Öcsi, pihenned kellene. Nem akarlak meglátni ma éjjel Bria körül, rendben? - kérdezi. 
Sóhajtok, de annyira fáradt vagyok, hogy nincs erőm veszekedni vele. 
3 orvos és 2-2 nővérke vár ránk az ajtóban. Az egyik orvos átveszi Jaytől Briat, és egy hordágyra fekteti. Azonnal mellé állok és megszorítom élettelen kezét. Puszit nyomok a szájára.
- Ezért csak nem fogsz megharagudni - motyogom, hogy csak ő hallhassa, és engedem, hogy egy kórterembe vigyék. 
- Jó estét, uram - nyújtja a kezét egy fehér ruhás ember, és beljebb húz. Jay már egy másik kórterembe nyomul az orvosával, és a nővérekkel. 
- Jó estét, magának is - mormogom. Benyit egy terembe, ahol egy nagyobb ágy fekszik, néhány szék, egy nagyobb tv, és minden olyan steril, érzem a fertőtlenítő szagát. 
- Foglaljon helyet, megnézem, hogy a sebei mennyire súlyosak, azután nyugodtan pihenhet - kedvesen mosolyog, bár a mosolya alatt szorongást vélek felfedezni. 
- Eliott Bomer vagyok - mondom, miközben ő felemeli a kezemet, és megvizsgálja a karcolásokat. 
Felpillant.
- Tudom. Én pedig Dr. Hepburn vagyok. De neked fiam csak Donald. Rendben? - Feszélyezve érzem magam a megszólítástól. Nem is ismerem ezt a férfit, még is mintha ismerős lenne. Ez nem logikus! 
Miután végez a vizsgálatokkal altatót fecskendez a karomba, és magamra hagy. Letelepszem az ágyra, és máris érzem a bizsergést a lábamban, és lassan elterjed az egész testemben. De nem vagyok álmos. 
Nézem a plafont, azon gondolkozom, hogy kik támadhattak ránk. Nem tudom, hogy kiknek szúrhatjuk a szemüket, de sose fordult még elő ilyen. 
A gondolataim lassan Briara terelődnek. A véres fejére, a koszos ruháira. De a parfümje illata még mindig az orromban van. Nem tudom mit kezdhetnék vele, hisz' annyira tartózkodó, még is csábító. Lehunyom a szemem, és már felnyitni sincs erőm, elnyom az álom. Álmomban pedig együtt lehetek Bria-val. Titkok, támadások és fogadás nélkül.