31. - Ments ki!

Az előző rész tartalmából:
"- New York belvárosában a régi Mount River egyetem épülete lángokban áll - kezdi el épp mondani a bemondónő. - Összesen hét tűzöltő, 3 mentőkocsi és még kitudja hány rendőr van kint. Több holtestet is kihoztak már - ekkor az épületet mutatja a kamera, ahonnan újabb sérülteket - vagy halottakat - hoznak ki a tűzoltók."


Eliott
AZ EGÉSZ ÚGY KEZDŐDÖTT, HOGY VÉGE lett a meccsnek.
- Siess haza - nyom csókot a számra Bria majd ellép tőlem. Felsegítem rá a pulcsiját majd magamhoz húzom. 
- Sietek - suttogom a fülébe majd csókot nyomok az érzékeny pontjára. Beleremeg a csókba majd zavartan mosolyogva indulnak el Mira-val a kijárat felé. Mindkét lányon látom a feszültséget, de egyikőjük se szól semmit, csak elmegy. Bria még egy pillanatra visszanéz de a tekintete nem rám esik, hanem a teremre, ahol rengeteg ember van. Felvont szemöldökkel figyelem, ő pedig biccent és eltűnnek az ajtó mögött. 
- Mindjárt kezdődik az after party, öcsi - áll mellém Jay és egy pohár sört tart a kezében amit át is nyújt nekem. 
- A lányok olyan furán viselkedtek - szólalok meg miután ittam egy kortyot a keserű löttyből. Jay értetlenül engem néz, de nem szól. Aztán Katy, Adam barátnője sétál oda hozzánk és mosolyogva néz minket.
- Sziasztok fiúk - mosolyog. Jay és én mindig is kedveltük ezt a kedves, életerős lányt, aki bár rengeteg dolgon átesett, mégis mindig erős maradt. 
- Szia Katy - szólalunk meg egyszerre a bátyámmal, ami az előttünk álló lányt víg nevetésre készteti és már mi is vele nevetünk. Aztán minden elhalkul. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a teremben lévő hatvan fő egyszerre halkul el. Egy lány sikoltását halljuk. Mindenki az egyik sarokba néz, ahol egy szőke, tizenéves lány áll és az égő függönyökre mutat. Ekkor tör ki a cirkusz. Egyszerre gyullad fel a többi függöny és néhol még a szőnyegek is amik az ablakokra vannak terítve, hogy ne lássanak be rajtuk. Én csak állok ott és a füstölő termet nézem, ahonnan az emberek sikítozva rohannak el. Az órámra pillantok: 20:12-t mutat, ami azt jelenti, hogy kint már sötét van, ezért amikor lehullanak az égő függönyök az ablakokról mindent sötétség borít be. A fényt adó lámpák sorra felrobbannak, így semmit se látni. Kiabálni próbálok, de a sokktól - vagy a füsttől - már nem tudok megszólalni. Előveszem a telefonomat, valami fényforrást keresve feloldom és magam elé mutatva vele elindulok egyenesen. A tűz valamiféle fényt ad, de a teremben már nem hallok, és nem is látok semmit. Köhögni kezdek, majd magam előtt kapálózva indulok el valamerre amerre ajtót vélek felfedezni. Néhol neki megyek a falnak, de nem probléma, csak a kezem horzsolódik fel néha.
- Jay, Adam... Valaki! - próbálom kiabálni két köhögés közben, de ez inkább hörgés. Halálhörgés. Senki se válaszol, sehol senki. Kitapogatok egy kilincset, majd belépek az ajtón ahol már van fény. Körülnézek a teremben, ahol régi számítógépek, táblák vannak. Egyik se működik biztos. Köhögök, majd felnézek a falon, ahol reményeim szerint valahol van egy ablak. Nem, nincs. Tovább kell mennem, de már a telefonomat se találom a zsebemben, ezért tovább bukdácsolok, míg meg nem találok egy másik ajtót. Ez a régi tornaterem, ahonnan két ablak is nyílik, hál' istennek mindkettő kitört a hőtől, így megpróbálok az egyiken kimászni. A pólóm elszakadt, a nadrágom se bírja már sokáig. Koszosan, porosan, köhögve mászok ki a vékony ablakon, ami az utcára nyílik. Halkan hallom csak a szirénákat, a szemem elhomályosul. Mennem kell tovább, mennem kell! Kiabálok, hallom, ahogy valaki oda rohan hozzám, de nem látom az arcát. A szemem lassan lecsukódik, aztán már csak elnehezült pilláim látványát élvezhetem. Ezután már csak a mély, pihentető sötétséget. 

- Maradj velem! Öcsi, nem halhatsz meg! - rázza meg a vállam valaki, akinek ijesztően hasonlít a hangja az én jó öreg bátyáméra. Lassan kinyitom a szemem, Jay pedig magához ölel.
- Nagyon fáj a mellkasom - mondom halkan majd megpróbálok felülni. Végignézek magamon, tiszta kosz vagyok, ahogy a bátyám is. - Mi történt velünk? 
Jay felsegít majd megtámaszkodik bennem, mert a lábából ömlik a vér.
- Felgyulladt ez a rohadt épület - feleli. Köhög, majd megbotlik én pedig utána nyúlok és elkapom. A mentősök észrevesznek minket majd oda rohannak hozzánk és egy-egy mentőkocsihoz visznek.
- Mennyi ideig volt az épületben, uram? - kérdezi az orvos, aki minden létező szervemet megvizsgálja, még a szememet is, hogy rendesen működik a pupilla-reflexem. 
- Nem tudom - mondom őszintén. Lehunyom a szemem majd újra elnehezülök. Még hallom a mentős hangját, miközben kiabál nekem és érzem, ahogy a fejem egy kemény valaminek ütközik. De ettől kezdve semmi. 

Briana
AZ ÁGYON ÜLÖK ÉS ELIOTT PULCSIJÁT SZORONGATOM. EZT CSINÁLOM MÁR tegnap este óta, amióta hazaértünk a keresésből. Nem hívtak, nem kerestek se a kórházakból, se Eliott nem hívott. Mrs. Bomer és Luna átjöttek este, de egyikőnk se tudott semmit se tenni, csak ültünk és beszélgettünk. 
- Bria, gyere! - szól be Mira izgatottan a szobába, én pedig lassan állok fel, nem gondolva semmire, csak arra, hogy akarom, hogy Eliott itt legyen. A pocakromra tett kézzel sétálok le a lépcsőn, a barátnőmhöz, aki telefonon beszél.
- Most jött le - mondja a telefonba majd felém fordulva egy szót tátog: Jay. Tágra nyílt szemekkel nézem, majd elkérem a telefont.
- Jay, hol vagytok? - támadom le, ő pedig kissé habozva szólal meg.
- A városi kórházban - feleli halkan. Meg kell támaszkodjak a pultban, mert ha nem teszem, akkor elájulok. Meg vannak!
- Oda megyünk! - mondom izgatottan. Biztos megvizsgálják őket, és akkor hazajöhetnek velünk! Jay hallgat, majd elköszön, de a hangja nem nyugtat meg. 
Felöltözünk, és egy tíz perc múlva már a városi kórházban vagyunk, ahol eligazítanak minket a második emeleti sürgősségire. A folyosó végén meglátjuk Jay-t, aki a falnak dőlve ül a földön és a fejét a tenyerébe temetve alszik. Mira odarohan hozzá és ébresztgetni kezdi.
- Jay, édesem - nyom csókot a fejére, amitől a fiú felébred majd érzelmes ölelésbe kezdenek. Oda sétálok hozzájuk, de körülnézek, várva, hogy az én kedvesem is előkerüljön. De ő nem jön. Jay felpillant majd felpattan és engem is magához húz. Átölelem és várom, hogy mondjon valamit. De ő csak ölel, semmit se szól. 
- Valami baj van? - kérdezem rosszat sejtve. Már megint megremeg a lábam, mint amikor megéreztem, hogy nem lesz jó vége az after partynak. 
- Eliott... - suttogja az én szemembe pedig egyből könnyek gyűlnek. 
- Mi van vele?! - kérdezem és összeszorítom az öklömet. Mira megfogja a kezem, de én kirántom és idegesen nézek Jay-re, aki meggyötört arccal mondja ki számomra a legrosszabb dolgot:
- Kómában van. 
- Be kell mennem hozzá.
- Nem enged... - kezdi, de én mérgesen rákiabálok.
- Be kell mennem hozzá! 
Mira megfogja a kezem, majd magához von amikor sírásban török ki. Aztán egy orvos lép ki az egyik szobából és egyenesen hozzánk lép. Mira nem enged el, a kezemet szorítja, míg Jay félresétál a doktorral. Jay bólogat, majd rám néz. Az orvos még mond neki valamit, majd megveregeti a hátát és elmegy. Jay odasétál hozzánk én pedig idegesen rágva a számat figyelek.
- Bemehetsz hozzá - mondja én pedig azonnal ahhoz az ajtóhoz rohanok amelyiken az előbb az orvos kilép. Feltépem a fehér ajtót majd belépek. Két nővér rendezgeti a szobában a barátom cuccait. Az egyik épp megszólal amikor belépek:
- Olyan helyes fiú. Dr. Johns nem sok esélyt lát arra, hogy felépül - mondja én pedig égő szemekkel nézem őket. Nem vettek észre, pedig elég idegesen léptem be. Az első, aki megszólalt egy magasabb, szőke, modell alkat. A másik pedig alacsonyabb, fekete hajú és csillogó kék szemei vannak. A fekete Eliott ágyához lép és megigazítja a párnáját. 
- Szerintem pedig fel fog épülni - mondja a fekete hajú és rám pillant. A szőke ellenségesen húzza fel az orrát, amikor ő is rám néz. 
- Higgye el, fel fog épülni - mondom rekedtes hangon a szőkének, a fekete pedig elmosolyodik. Amikor elhaladnak mellettem, a szőke felvont szemöldökkel néz végig rajtam. Mikor kimennek, azonnal a barátom ágyához megyek.
- El, ébredj fel. Kérlek - suttogom és csókot nyomok a tenyerébe. Nem reagál, de valahogy mégis tudom, hogy hall engem. 
- Megígérem, hogy mindig veled leszek. Mark és én majd megvédünk mindentől. Szeretlek, Eliott Bomer. Ébredj fel, én itt vagyok neked - mondom elhaló hangom majd lehajtom a fejem és lehunyom a szemem. Semmi nesz, csak a kettőnk légzése, ahogy egybefolyik. 
Azon az estén is ezt a hangot hallgattam, amikor először voltunk úgy együtt. Szeretem ezt a hangot. 

30. - Hol vagy Eliott?

Az előző rész tartalmából:
,,A végén leülök az egyik kanapéra és az orromra teszem a hideg borogatást. Bria, Mira és Jay huppannak le mellém, Briana mosolyogva lengeti a pénzt.
- Te komolyan fogadtál rám? - vonom fel a szemöldökömet.
- Igen - nevet fel majd apró csókot nyom a számra. 
Meddig tarthat ez a boldogság?"


Briana
- NEM HAGYLAK ITT - MONDOM Eliott-nak, aki mindenáron haza akar küldeni. Sejtelmes mosolya arra utal, hogy tervez valamit.
- Menj haza kicsim - nyom csókot a homlokomra majd a hasamra is. Elmosolyodok majd felhúzom magamhoz egy csókra. 
- Ígérd meg, hogy hamar hazajössz! - mondom. A kisujját nyújtja, mint régen az óvodában a gyerekek. Nevetve átölelem majd nehezen, de Mira-val együtt elindulunk a kocsihoz amivel jöttünk. 
- Rossz érzésem van - szólal meg a legjobb barátnőm én pedig bólogatok. Ahogy kilépek az "arénából" nekem is fura érzésem támad, de nem foglalkozok vele. Biztos csak megint rosszul vagyok a baba miatt. Egyre kisebb helye van odabent, és egyre többet rugdalózik. 
Még beugrunk az egyik közeli boltba bevásárolni majd hazafelé vesszük az irányt. A lábam furán remeg, a hasamban pedig nyomást érzek, de megint csak elcsitítom magamban az idegességet. 
- Mi lesz a vacsi? - kérdezi Mira miközben kipakoljuk a terepjáróból a cuccokat. 
- Narancsos csirke jó lesz? - mosolygok rá ő pedig gyermeki szemekkel néz vissza rám. Bemegyünk a házba - miután 5 perc múlva sikeresen kinyitottam az ajtót -, és lepakolunk a konyhában. 
- Eliott mondta, hogy a kisfiatok Mark lesz - szólal meg Mira és a hangja egyszerre boldog és kissé szomorú. Oda lépek és átölelem.
- Nem kell úgy érezned, hogy jobb vagyok nálad valamiben - nézek komolyan rá ő pedig bólogatva pillant rám.
- Csak... szeretnék én is egy saját pici babát. Ennyi.
A konyhapulthoz sétálok és elkezdem szeletelni a citrus-féléket.
- Nem gondolkoztatok még az örökbefogadáson? Tudom, hogy az nem olyan, mintha te szülnél egy gyereket, de ez is egy megoldás - mondom miközben szeletelek. Mira egy pillanatig hallgat majd felpillant.
- Hát, ami azt illeti - kezdi én pedig érdeklődve várom. - Múltkor voltunk egy másik városban Jay-jel. Innen körülbelül fél óra az út és ott van egy kisebb, csendesebb árvaház. 
A számhoz kapom a kezem és félig megsértődve nézek Mira-ra.
- Nem szóltál nekem erről? Hogy merészelted? - kérdezem, de a végét elnevetem. A barátnőm szégyenlősen mosolyogva néz.
- Szólni akartam később. Amikor már biztos a dolog. De egyenlőre csak körülnéztünk és gyerekekkel nem is találkoztunk - rázza meg a fejét, a vörös tincsei pedig göndören ugrálnak az arca mellett. 

- Gondolom újszülöttet szeretnétek - mondom. A hűtőhöz megyek és kiveszem a fagyasztóból a csirkét amit egy serpenyőbe teszek és mindenféle finom és érdekes fűszerrel megízesítek. 
- Igen - bólint. Csillogó szemekkel nézi a készülő ételt, amit még az anyukája tanított meg nekünk. 
- Anya a mai napig utálja ezt a kaját. Pedig mindig olyan nagy szeretettel csinálta - szólal meg pár másodperc szünet után.
- Azért csinálta mert mi imádtuk - mondom mosolyogva majd hirtelen az asztalra kell támaszkodnom. Mira aggódva ugrik fel és azonnal mellettem terem. 
- Jól vagy? - kérdezi félve. 
- Igen, csak.. le kell ülnöm - szólalok meg alig hallhatóan majd - Mira segítségével - a kanapéhoz megyek és leülök. A barátnőm hoz nekem egy pohár vizet amit azonnal le is hörpintek. 
- Hívom Eliott-ot - kapja fel a telefont én pedig hiába ellenkezek nem is figyel rám. Kihangosítja, de csak pittyegést hallunk, majd végleg szétkapcsol a vonal. Aztán Jay-t is megpróbálja tárcsázni, de dettó. Leül mellém majd az én telefonomon is próbálkozunk, de egyik fiú sem veszi fel. 
- Biztos lemerültek - próbál nyugtatni Mira, de egyre csak idegesebbek leszünk. 
- Mindketten? - kérdezem rekedten a sokáig csendbe maradástól. Mira átölel majd hallom, ahogy szipogni kezd. Nagyon régen hallottam sírni, hiszen legtöbbször én voltam aki mindenért sírt, nem ő.
- Minden rendben van - nyúlok a távirányító után, hogy valami szórakozást keressek. Mira megnyugszik lassan és mindketten a kanapén henyélünk miközben szörfözök a csatornák között. Épp a hírcsatornára kapcsolom az adást, amikor megüti a fülem a régi egyetem épülete és a tűz szavak. Egyszerre kapjuk a tekintetünket egymásra Mira-val. A kezem után nyúl és megszorítja míg én felhangosítom a tévét. 
- New York belvárosában a régi Mount River egyetem épülete lángokban áll - kezdi el épp mondani a bemondónő. - Összesen hét tűzöltő, 3 mentőkocsi és még kitudja hány rendőr van kint. Több holtestet is kihoztak már - ekkor az épületet mutatja a kamera, ahonnan újabb sérülteket - vagy halottakat - hoznak ki a tűzoltók. Mira sírni kezd, én pedig sokkot kapok. Nem tudok mozdulni, csak kikerekedett szemekkel nézem a tévét, ahol a bemondó elmondja, hogy a rendőrök még nem tudják a tűz okát és még néhol oltják a tűzet. 
Eliott és Jay.. ők is ott vannak az épületben? Vagy őket már kihozták? Esetleg hamarabb eljöttek? Ők.. nem feküdhetnek ott a füvön a többi holttest mellett. Nem! 
Hangosan felzokogok majd a kabátoshoz rohanok és felkapom magamra a dzsekimet. Mira utánam rohan és elkapja a kezem.
- Hová indulsz? - kérdezi kisírt szemekkel. 
- Meg kell találni őket - mondom halkan.
- Haza fognak jönni. Ez biztos! 
Mira visszavezet a kanapéhoz és kinyomja a tévét ami még mindig sorolja a rosszabbnál rosszabb híreket. Hol vagy Eliott? Hol vagytok?
Egész éjjel várunk. Aztán megcsörren a telefon. Nem írja ki a nevet, de tudom, hogy ez a Bomer család otthoni telefonja így felkapom. Mrs.Bomer nem tudja, hogy Eliott ma verekedett ott, csak annyit tud, hogy ő és Jay is ott vannak ma este. 
- Tudtok valamit róluk? - kérdezi hallható nyugtalansággal Mrs. Bomer. 
- Nem - mondom majd újra sírni kezdek. 
- Luna már felhívta az összes kórházat, de senki se tud róluk semmit. Annyira aggódok, Briana - mondja elgyötört hangon. 
- Én is - suttogom. Mira int, hogy menjek oda, majd elköszönök Eliott édesanyjától és a barátnőmhöz sétálok. A kocsikulcsot tartja a kezében.
- Nem tudom, hogy mit kellene tennünk, de elkocsikázunk a helyszínhez. Majd ott meglátjuk mi lesz.
És nekivágunk ennek a sötét, szomorú kalandnak aminek egyikőnk se tudja mi lesz a vége. Megtaláljuk Eliott-ékat? Mindketten épségben vannak? Remélem. 

Kérdések-Válaszok

Sziasztok! Brigi vagyok, a blog írója. Nem szokásom off bejegyzéseket írni, de most muszáj. Összegyűjtöttem pár kérdést ami az ask oldalamra érkezett tőletek és megpróbálok itt válaszolni rá. Belinkelem most ide az elérhetőségeimet:
Facebook (egyéni, hivatalos profilom ahol jelölés után lehet írni) 
Ask (itt tehettek fel kérdéseket a bloggal kapcsolatban)
És persze a blogos email-címem: roxililly1d@gmail.com

És akkor itt is vannak a kérdések, amikre megpróbálok értelmes, őszinte válaszokat adni.

  1. Mekkora kihatással van rád, hogy Colton Haynes meleg?
    Őszintén szólva amikor megtudtam, hogy az én életem egyik szerelme a saját neméhez vonzódik, sajnos azt kell mondanom, hogy lesokkolódtam. Nincs bajom a melegekkel, ameddig nem előttem csinálják. De egyébként nem zavar sok vizet, mivel nem sokára vége a blognak, ezért végig Colton lesz a főszereplő. Remélem titeket se zavar, de jelezzétek ha igen.
  2. Várod, hogy vége legyen a blognak?
    Nem. Nem akarom. De attól félek, hogy lassan kifogyok a történetből. És nem akarok senkit se untatni. Ha Briana megszüli a kisfiát, aztán megkéretem a kezét (ezt jól megaszontad, Bri) és esküvő után epilógus. Ez körülbelül még 5-6 rész. 
  3. Hány részt tervezel még?
    Még 5-6-7-8-9-10 részt :D Legalább 40-et akarok, de majd még meglátom. 
  4. Mekkora hatással volt az írás az életedre?
    Hű, eléggé nagy hatással volt rám. Kinyíltam és most már tudok olyan dolgokról is beszélni, amikről eddig nem. Szóval, érted.
  5. Meddig akarod folytatni az írást?
    Öreg koromban is a gép előtt fogok ülni és gyártom a történeteket. Itt fogok meghalni, ez lesz az én halálos ágyam. 
  6. A családod tud a blogos karrieredről?
    Nem. És nem is tervezem elmondani nekik. Anya egyszer megdicsérte a régebbi történetemet, meg hogy milyen sokat tudok írni. De ennyi. 
  7. Miért gondoltad azt, hogy blogolni akarsz?
    Szükségem volt egy fiktív világra, ahova elbújhatok ha bajom van. És jelenleg is úgy gondolom, hogy jól tettem, hogy írni kezdtem. 
  8. Mi adta az ihletet a történethez?
    A gyönyörű-Veszedelmes sorcsapás könyvek! :) 
  9. Miért Colton-t választottad főszereplőnek?
    Mert illik hozzá ez a bokszos, üzletemberes kombináció. És immmmmmádom Colton Haynes-t.
  10. Utolsó. Miért épp Zara Larrson?
    Mert nem sablonos, szép, tehetséges. És mert épp az ő egyik zenéjét hallgattam amikor keresgéltem szereplőket. 
Jöhetnek még a kérdések! :) 

29. - Családi örökség

Az előző rész tartalmából:
"- Sziaaaasztok - ugrik a nyakunkba hiperaktív barátnőm, én pedig vigyorogva ölelem. 
- Szóval, itt vagyunk a Coachella-n  - szólal meg Jay és összenéznek Eliott-tal. Én és Mira egymás kezét szorongatva indulunk be a sűrűjébe. Azt hiszem, jól tettük, hogy eljöttünk. Mondhatják rám, hogy felelőtlen vagyok, mert terhesen bulizni megyek, de tudok magamra és a babámra vigyázni, és nem fogok inni se, és őrülten partizni se."


Eliott

- INDULHATUNK? - KÉRDEZEM REGGEL Briana-nat, aki nagyokat ásítozik miközben megissza az utolsó csepp kávéját is.
- Persze - mondja. Apró csókot nyomok a szájára majd segítek felvenni a pulóverét. New York-ban ilyenkor (április elején) még hűvös az idő, de már látni néhol a meleg napsugarakat. Most olyan voltam mint egy időjárás jelentő. 

Kilépünk a reggeli napsütésbe, majd beülünk a kocsiba. Minden reggel így megy, és most, hogy egyre csak közeledünk a baba érkezéséhez (még 4 hónap), egyre csak rosszabb lesz. Briana folyamatosan fáradt és nyúzott, én pedig sehogy se tudok a kedvében járni. Talán én vagyok önző, de mostanában nem tudunk kettesben lenni, mert ha van egy kis szabadidőnk, akkor orvoshoz járunk, vagy baba-mama tornára. 
- Azt hiszem ma nagyon sok dolgom lesz - sóhajt fel fáradtan mellőlem, és előveszi a dossziéját. 
- Mint mindig - mondom bólintva és az utat figyelem. Félszemmel látom, hogy a szemeit forgatja, de nem szól semmit. Egyikőnk se akar veszekedni, mert mind tudjuk, hogy ez egy ilyen idő
szak. Ha nem miattam, akkor a munka miatt veszekszünk. 
Fél óra múlva már mindketten a vállalatnál vagyunk, kézen fogva sétálunk be az épületbe. Ettől a perctől kezdve pontosan 10 órán át nem leszünk együtt és ez egy kicsit elszomorít. Lassan többet látom az asztalomat mint a barátnőmet. 
- Akkor majd találkozunk - nyom puszit a számra majd eltűnik a saját irodája ajtaja mögött. Nagyot sóhajtok és csak magam elé bámulok. 
- Fiam? - szólal meg anyám mellőlem én pedig kissé megugrok ijedtemben.
- Szia anya - köszörülöm meg a torkom és elszakítom a tekintetem Briana ajtajától.
- Van egy két megbeszélni valónk. Gyere - az irodája felé vezet. Útközben lekapom magamról a dzsekimet és megigazítom a nyakkendőmet. Belépünk az anyám irodájába, ahol eddig csak akkor jártam, ha leszidást kaptam, vagy valami ilyesmit. 
- Miről van szó? - leülök az asztallal szembeni székbe, anyám pedig a sajátjába. Szótlanul turkálni kezd az íróasztalában, majd elővesz egy kis dobozkát. Felvont szemöldökkel figyelem.
- Ez családi örökség. Jay-nek kellett volna oda adnom, de ő nem kérte. Ezért a tied - átnyújtja én pedig kinyitom. A dobozban két aranyozott gyűrű fekszik. A vékonyabb - női - darab tetején egy kék kő virít fehérarany foglalatban. 
- Eljegyzési gyűrűk? - pillantok fel, anyám pedig elmosolyodik.
- A nagyapád vette még régebben a nagyinak. Amikor mindketten meghaltak, nagyapád végrendeletében az állt, hogy amikor valamelyik Bomer fiú házasodni készül, akkor ezt oda kell adjuk neki. Mint az előbb mondtam, Jay nem fogadta el, így ez a tied. És úgy gondolom, hogy ideje most már, hogy elvedd Briana-t - mondja, majd megtörli az arcát. Anyám sír? 
- Nem tudom, hogy ő mit szólna hozzá. Amikor felhoztam a témát akkor lesokkolt. Nem vagyok biztos abba, hogy a feleségem akar lenni. 
- De abban biztos vagy, hogy te elakarod venni? - kérdezi. Anyámnak mindig jó kérdései vannak. 
- Teljesen biztos vagyok benne - mondom és magabiztosan biccentek.
- Akkor kérd meg. Ha nemet mond, akkor tudni fogod, hogy még nincs kész erre a lépésre - feleli majd elmosolyodik. Felpattanok és megölelem majd puszit nyomok anyukám fejére. A gyűrűt a dobozával együtt a zsebembe dugom majd kisétálok az irodából. A folyosón mintha mindenki tudná, hogy mit kaptam az előbb. Mindenki árgus szemekkel figyel, én pedig megpróbálok mélyeket lélegezni. Tényleg teljesen biztos vagyok az érzéseimben? Vagy csak azért akarom elvenni Bria-t mert gyerekünk lesz? Nem! Elakarom venni feleségül, azt akarom, hogy az asszonyom legyen, hogy együtt neveljük fel a gyerekünket. Látni akarom a vékony ujján a gyűrűt, hallani akarom, ahogy kimondja az igent! Akarom.

Később egy konferencia ülésen vagyok, és épp a telefonomat nyomkodom. Nincs kedvem odafigyelni az okoskodó emberekre körülöttem. 
- Mr. Bomer? - szólít meg az egyik fafej. Felkapom a fejem és unottan ránézek.
- Igen? - kérdezem és a zsebembe csúsztatom a telefonomat. 
- Figyeljen, kérem - mondja és tovább magyaráz. 
- Nincs kedvem - szólalok meg pár másodperc múlva. Körülöttem mindenki tágra nyílt szemekkel néz, én pedig egyszerűen felpattanok és a kijárat felé megyek.
- Eliott! - kapja el a kezem a bátyám. - Mi ütött beléd? 
- Semmi - vonom meg a vállam. - Fáradt vagyok és nincs kedvem ezeket a hülyéket hallgatni. Semmit se tudnak a kinti világról és ők papolnak egyenjogúságról? 
- Akkor mondja el maga, hogy mit gondol - szólal meg újra az a Fafej aki az előbb rám szólt, hogy figyeljek. Kihúzom a karomat a bátyám szorításából és az egyik táblához sétálok ahol már ki van vetítve a terv. Kiveszem Fafej kezéből távirányítót és kinyomom a vetítést. Feszült csend hallatszik én pedig újult erőre kapva kezdek beszélni.
- Ebben a városban nincs esély egyenlőség. Tudják maguk, hogy hány terhes asszonyt nem engednek be a kórházba csak mert nincs pénze kifizetni a költségeket? - kérdezem, ők pedig megrázzák a fejüket. 
- Mit tehetnénk ez ellen? - kérdezi az egyik nőci, aki az asztal túlsó végén ül. 
- Fejleszthetnénk a kórházakat. Mindenkinek joga van ott szülni ahol akar! 

A megbeszélés után mindenki gratulál és az egyik asszisztenssel meg is beszéljük a további intézkedéseket. 
- Honnan jött ez a kórházas ötlet, Mr. Bomer? - kérdezi miközben mindent lejegyzetel. 
- Briana egyszer mesélte, hogy az anyjának nem volt elég pénze, hogy befeküdjön a kórházba a kishúga születésénél. Bria és az apja segített világra hozni a kislányt - mondom majd lehunyom a szemem. Elképzelem, ahogy a kis szőke kobakú Briana szalad a vizes törölközőért. 
A lány hallgat és csak mosolyogva néz előre. 
- Gratulálok a kisbabájukhoz, Mr. Bomer. - Majd feláll és távozik. Pár perc múlva egy halkabb kopogást hallok.
- Szabad! - kiáltok ki, Bria pedig belép. Felpillantok majd elmosolyodok. 
- Szia - mondja és letesz az asztalomra egy csésze kávét. Megiszom majd az ölembe húzom az én gyönyörű barátnőmet. Kezem a pocakjára vándorol majd simogatni kezdem. 
- Annyira mozog már - halkan nevet. Csókot nyomok Bria füle mögötti érzékeny pontra, amitől ő mocorogni kezd.
- Annyira akarlak, Briana - suttogom majd apró csókot nyomok a fülébe is amitől felnevet. Úgy fordul, hogy velem szemben ül, de mégis fél oldalasan van.
- Már nem lehet, tudod - mondja és végigsimít az arcomon. Lehunyom a szemem, a dühömet próbálom legyűrni. 
- Azóta nem feküdtünk le, hogy terhes vagy - sóhajtom. Briana felvont szemöldökkel néz majd kiszáll az ölemből.
- Nem fogok veszekedni veled - mondja majd elindul az ajtó felé. - Ideges vagy, és én nem fogok ebben részt venni. Nyugodj le, és majd találkozunk, ha visszanyerted a normális énedet. - És kimegy. Nagyot sóhajtok majd én is az ajtóhoz lépek. Közben tárcsázom Jay-t, aki azonnal felveszi.
- Mondjad - szólal meg.
- Szervezz nekem egy meccset. 5 perc múlva - mondom. - Addig hazaugrok a cuccaimért és a Körben találkozunk. - Leteszem majd hazamegyek. Összeszedem a felszerelésemet és pár perc múlva már a Körben is vagyok. Jay is megérkezik.
- Na ki lesz az ellenfelem? 
- Thomas Roder. Egyetemista, de jól játszik - mondja. Biccentek és nagyot sóhajtok. 
- Nyerni fogok. Ez biztos. Nem fogok gondolni se Bria-ra se a gyerekre. Senkire - mantrázom magamban. Jay feszülten figyel majd megvonja a vállát és együtt hallgatjuk ahogy Adam felkonferál engem, majd Thomas-t is.
A fiú kegyetlenül néz ki. Tele van tetoválásokkal még a lábujjai is. 
- Kezdődjön a meccs! - kiált fel Adam majd megkongatja a gongot ami a meccs kezdetét jelzi. Thomas azonnal az arcomat kezdi püfölni én pedig felkapom és a földhöz csapom. Rugdosni kezdem, jóllehet nem igazán szabályosan játszom, de élvezem. A fiú néha felnyög, de csak akkor áll le, amikor meghalljuk a véggongot. Az első meccsnek vége. Véres orral nézek a fiúra, aki már alig kap levegőt. Jay kihúz a pálya szélére.
- Jól vagy? - kérdezi összevont szemöldökkel. 
- Jól - mondom majd oldalra pillantok. Briana áll az ajtóban és Adam-mel beszélget. Nem vesz észre, így nézhetem pár pillanatig. Aztán rám néz és a tekintete megsemmisít. Olyan lenézés van benne, amit sose láttam még. 
- Azt hittem elraboltak vagy meghaltál - kiabálja túl a tömeg zaját. A hangja mérges, féltő.
- Nem akartam szólni - mondom majd behúzom egy csendesebb sarokba. Elkapom a kezét, de ő mérgesen elrántja. 
- Te nem vagy normális! - mondja. - Szólhattál volna! Megígérted, hogy egy darabig nem verekszel!
Nem szólok semmit, csak nézem, majd magamhoz húzom és megcsókolom. A könnyei lepörögnek az arcán majd én lecsókolom őket. 
- Le kell vezessem a feszültséget. És tudod, hogy sose esik bajom - mosolyodok el ő pedig forgatja azokat a gyönyörű szemeit. 
- Akkor menj vissza. Aztán beszélünk. Csak kérlek vigyázz magadra - suttogja majd újra és újra megcsókol. Belemosolygok a csókba aztán pedig a pocakját is megcsókolom. 
A második és a harmadik meccs könnyebben megy, viszont én is kapok néhány nagyobb ütést. A végén leülök az egyik kanapéra és az orromra teszem a hideg borogatást. Bria, Mira és Jay huppannak le mellém, Briana mosolyogva lengeti a pénzt.
- Te komolyan fogadtál rám? - vonom fel a szemöldökömet.
- Igen - nevet fel majd apró csókot nyom a számra. 
Meddig tarthat ez a boldogság?
Oreuis remindmelove