,,A végén leülök az egyik kanapéra és az orromra teszem a hideg borogatást. Bria, Mira és Jay huppannak le mellém, Briana mosolyogva lengeti a pénzt.
- Te komolyan fogadtál rám? - vonom fel a szemöldökömet.
- Igen - nevet fel majd apró csókot nyom a számra.
Meddig tarthat ez a boldogság?"
- NEM HAGYLAK ITT - MONDOM Eliott-nak, aki mindenáron haza akar küldeni. Sejtelmes mosolya arra utal, hogy tervez valamit.
- Menj haza kicsim - nyom csókot a homlokomra majd a hasamra is. Elmosolyodok majd felhúzom magamhoz egy csókra.
- Ígérd meg, hogy hamar hazajössz! - mondom. A kisujját nyújtja, mint régen az óvodában a gyerekek. Nevetve átölelem majd nehezen, de Mira-val együtt elindulunk a kocsihoz amivel jöttünk.
- Rossz érzésem van - szólal meg a legjobb barátnőm én pedig bólogatok. Ahogy kilépek az "arénából" nekem is fura érzésem támad, de nem foglalkozok vele. Biztos csak megint rosszul vagyok a baba miatt. Egyre kisebb helye van odabent, és egyre többet rugdalózik.
Még beugrunk az egyik közeli boltba bevásárolni majd hazafelé vesszük az irányt. A lábam furán remeg, a hasamban pedig nyomást érzek, de megint csak elcsitítom magamban az idegességet.
- Mi lesz a vacsi? - kérdezi Mira miközben kipakoljuk a terepjáróból a cuccokat.
- Narancsos csirke jó lesz? - mosolygok rá ő pedig gyermeki szemekkel néz vissza rám. Bemegyünk a házba - miután 5 perc múlva sikeresen kinyitottam az ajtót -, és lepakolunk a konyhában.
- Eliott mondta, hogy a kisfiatok Mark lesz - szólal meg Mira és a hangja egyszerre boldog és kissé szomorú. Oda lépek és átölelem.
- Nem kell úgy érezned, hogy jobb vagyok nálad valamiben - nézek komolyan rá ő pedig bólogatva pillant rám.
- Csak... szeretnék én is egy saját pici babát. Ennyi.
A konyhapulthoz sétálok és elkezdem szeletelni a citrus-féléket.
- Nem gondolkoztatok még az örökbefogadáson? Tudom, hogy az nem olyan, mintha te szülnél egy gyereket, de ez is egy megoldás - mondom miközben szeletelek. Mira egy pillanatig hallgat majd felpillant.
- Hát, ami azt illeti - kezdi én pedig érdeklődve várom. - Múltkor voltunk egy másik városban Jay-jel. Innen körülbelül fél óra az út és ott van egy kisebb, csendesebb árvaház.
A számhoz kapom a kezem és félig megsértődve nézek Mira-ra.
- Nem szóltál nekem erről? Hogy merészelted? - kérdezem, de a végét elnevetem. A barátnőm szégyenlősen mosolyogva néz.
- Szólni akartam később. Amikor már biztos a dolog. De egyenlőre csak körülnéztünk és gyerekekkel nem is találkoztunk - rázza meg a fejét, a vörös tincsei pedig göndören ugrálnak az arca mellett.
- Gondolom újszülöttet szeretnétek - mondom. A hűtőhöz megyek és kiveszem a fagyasztóból a csirkét amit egy serpenyőbe teszek és mindenféle finom és érdekes fűszerrel megízesítek.
- Igen - bólint. Csillogó szemekkel nézi a készülő ételt, amit még az anyukája tanított meg nekünk.
- Anya a mai napig utálja ezt a kaját. Pedig mindig olyan nagy szeretettel csinálta - szólal meg pár másodperc szünet után.
- Azért csinálta mert mi imádtuk - mondom mosolyogva majd hirtelen az asztalra kell támaszkodnom. Mira aggódva ugrik fel és azonnal mellettem terem.
- Jól vagy? - kérdezi félve.
- Igen, csak.. le kell ülnöm - szólalok meg alig hallhatóan majd - Mira segítségével - a kanapéhoz megyek és leülök. A barátnőm hoz nekem egy pohár vizet amit azonnal le is hörpintek.
- Hívom Eliott-ot - kapja fel a telefont én pedig hiába ellenkezek nem is figyel rám. Kihangosítja, de csak pittyegést hallunk, majd végleg szétkapcsol a vonal. Aztán Jay-t is megpróbálja tárcsázni, de dettó. Leül mellém majd az én telefonomon is próbálkozunk, de egyik fiú sem veszi fel.
- Biztos lemerültek - próbál nyugtatni Mira, de egyre csak idegesebbek leszünk.
- Mindketten? - kérdezem rekedten a sokáig csendbe maradástól. Mira átölel majd hallom, ahogy szipogni kezd. Nagyon régen hallottam sírni, hiszen legtöbbször én voltam aki mindenért sírt, nem ő.
- Minden rendben van - nyúlok a távirányító után, hogy valami szórakozást keressek. Mira megnyugszik lassan és mindketten a kanapén henyélünk miközben szörfözök a csatornák között. Épp a hírcsatornára kapcsolom az adást, amikor megüti a fülem a régi egyetem épülete és a tűz szavak. Egyszerre kapjuk a tekintetünket egymásra Mira-val. A kezem után nyúl és megszorítja míg én felhangosítom a tévét.
- New York belvárosában a régi Mount River egyetem épülete lángokban áll - kezdi el épp mondani a bemondónő. - Összesen hét tűzöltő, 3 mentőkocsi és még kitudja hány rendőr van kint. Több holtestet is kihoztak már - ekkor az épületet mutatja a kamera, ahonnan újabb sérülteket - vagy halottakat - hoznak ki a tűzoltók. Mira sírni kezd, én pedig sokkot kapok. Nem tudok mozdulni, csak kikerekedett szemekkel nézem a tévét, ahol a bemondó elmondja, hogy a rendőrök még nem tudják a tűz okát és még néhol oltják a tűzet.
Eliott és Jay.. ők is ott vannak az épületben? Vagy őket már kihozták? Esetleg hamarabb eljöttek? Ők.. nem feküdhetnek ott a füvön a többi holttest mellett. Nem!
Hangosan felzokogok majd a kabátoshoz rohanok és felkapom magamra a dzsekimet. Mira utánam rohan és elkapja a kezem.
- Hová indulsz? - kérdezi kisírt szemekkel.
- Meg kell találni őket - mondom halkan.
- Haza fognak jönni. Ez biztos!
Mira visszavezet a kanapéhoz és kinyomja a tévét ami még mindig sorolja a rosszabbnál rosszabb híreket. Hol vagy Eliott? Hol vagytok?
Egész éjjel várunk. Aztán megcsörren a telefon. Nem írja ki a nevet, de tudom, hogy ez a Bomer család otthoni telefonja így felkapom. Mrs.Bomer nem tudja, hogy Eliott ma verekedett ott, csak annyit tud, hogy ő és Jay is ott vannak ma este.
- Tudtok valamit róluk? - kérdezi hallható nyugtalansággal Mrs. Bomer.
- Nem - mondom majd újra sírni kezdek.
- Luna már felhívta az összes kórházat, de senki se tud róluk semmit. Annyira aggódok, Briana - mondja elgyötört hangon.
- Én is - suttogom. Mira int, hogy menjek oda, majd elköszönök Eliott édesanyjától és a barátnőmhöz sétálok. A kocsikulcsot tartja a kezében.
- Nem tudom, hogy mit kellene tennünk, de elkocsikázunk a helyszínhez. Majd ott meglátjuk mi lesz.
És nekivágunk ennek a sötét, szomorú kalandnak aminek egyikőnk se tudja mi lesz a vége. Megtaláljuk Eliott-ékat? Mindketten épségben vannak? Remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése