"- Sziaaaasztok - ugrik a nyakunkba hiperaktív barátnőm, én pedig vigyorogva ölelem.
- Szóval, itt vagyunk a Coachella-n - szólal meg Jay és összenéznek Eliott-tal. Én és Mira egymás kezét szorongatva indulunk be a sűrűjébe. Azt hiszem, jól tettük, hogy eljöttünk. Mondhatják rám, hogy felelőtlen vagyok, mert terhesen bulizni megyek, de tudok magamra és a babámra vigyázni, és nem fogok inni se, és őrülten partizni se."
- INDULHATUNK? - KÉRDEZEM REGGEL Briana-nat, aki nagyokat ásítozik miközben megissza az utolsó csepp kávéját is.
- Persze - mondja. Apró csókot nyomok a szájára majd segítek felvenni a pulóverét. New York-ban ilyenkor (április elején) még hűvös az idő, de már látni néhol a meleg napsugarakat. Most olyan voltam mint egy időjárás jelentő.
Kilépünk a reggeli napsütésbe, majd beülünk a kocsiba. Minden reggel így megy, és most, hogy egyre csak közeledünk a baba érkezéséhez (még 4 hónap), egyre csak rosszabb lesz. Briana folyamatosan fáradt és nyúzott, én pedig sehogy se tudok a kedvében járni. Talán én vagyok önző, de mostanában nem tudunk kettesben lenni, mert ha van egy kis szabadidőnk, akkor orvoshoz járunk, vagy baba-mama tornára.
- Azt hiszem ma nagyon sok dolgom lesz - sóhajt fel fáradtan mellőlem, és előveszi a dossziéját.
- Mint mindig - mondom bólintva és az utat figyelem. Félszemmel látom, hogy a szemeit forgatja, de nem szól semmit. Egyikőnk se akar veszekedni, mert mind tudjuk, hogy ez egy ilyen idő
szak. Ha nem miattam, akkor a munka miatt veszekszünk.
Fél óra múlva már mindketten a vállalatnál vagyunk, kézen fogva sétálunk be az épületbe. Ettől a perctől kezdve pontosan 10 órán át nem leszünk együtt és ez egy kicsit elszomorít. Lassan többet látom az asztalomat mint a barátnőmet.
- Akkor majd találkozunk - nyom puszit a számra majd eltűnik a saját irodája ajtaja mögött. Nagyot sóhajtok és csak magam elé bámulok.
- Fiam? - szólal meg anyám mellőlem én pedig kissé megugrok ijedtemben.
- Szia anya - köszörülöm meg a torkom és elszakítom a tekintetem Briana ajtajától.
- Van egy két megbeszélni valónk. Gyere - az irodája felé vezet. Útközben lekapom magamról a dzsekimet és megigazítom a nyakkendőmet. Belépünk az anyám irodájába, ahol eddig csak akkor jártam, ha leszidást kaptam, vagy valami ilyesmit.
- Miről van szó? - leülök az asztallal szembeni székbe, anyám pedig a sajátjába. Szótlanul turkálni kezd az íróasztalában, majd elővesz egy kis dobozkát. Felvont szemöldökkel figyelem.
- Ez családi örökség. Jay-nek kellett volna oda adnom, de ő nem kérte. Ezért a tied - átnyújtja én pedig kinyitom. A dobozban két aranyozott gyűrű fekszik. A vékonyabb - női - darab tetején egy kék kő virít fehérarany foglalatban.
- Eljegyzési gyűrűk? - pillantok fel, anyám pedig elmosolyodik.
- A nagyapád vette még régebben a nagyinak. Amikor mindketten meghaltak, nagyapád végrendeletében az állt, hogy amikor valamelyik Bomer fiú házasodni készül, akkor ezt oda kell adjuk neki. Mint az előbb mondtam, Jay nem fogadta el, így ez a tied. És úgy gondolom, hogy ideje most már, hogy elvedd Briana-t - mondja, majd megtörli az arcát. Anyám sír?
- Nem tudom, hogy ő mit szólna hozzá. Amikor felhoztam a témát akkor lesokkolt. Nem vagyok biztos abba, hogy a feleségem akar lenni.
- De abban biztos vagy, hogy te elakarod venni? - kérdezi. Anyámnak mindig jó kérdései vannak.
- Teljesen biztos vagyok benne - mondom és magabiztosan biccentek.
- Akkor kérd meg. Ha nemet mond, akkor tudni fogod, hogy még nincs kész erre a lépésre - feleli majd elmosolyodik. Felpattanok és megölelem majd puszit nyomok anyukám fejére. A gyűrűt a dobozával együtt a zsebembe dugom majd kisétálok az irodából. A folyosón mintha mindenki tudná, hogy mit kaptam az előbb. Mindenki árgus szemekkel figyel, én pedig megpróbálok mélyeket lélegezni. Tényleg teljesen biztos vagyok az érzéseimben? Vagy csak azért akarom elvenni Bria-t mert gyerekünk lesz? Nem! Elakarom venni feleségül, azt akarom, hogy az asszonyom legyen, hogy együtt neveljük fel a gyerekünket. Látni akarom a vékony ujján a gyűrűt, hallani akarom, ahogy kimondja az igent! Akarom.
Később egy konferencia ülésen vagyok, és épp a telefonomat nyomkodom. Nincs kedvem odafigyelni az okoskodó emberekre körülöttem.
- Mr. Bomer? - szólít meg az egyik fafej. Felkapom a fejem és unottan ránézek.
- Igen? - kérdezem és a zsebembe csúsztatom a telefonomat.
- Figyeljen, kérem - mondja és tovább magyaráz.
- Nincs kedvem - szólalok meg pár másodperc múlva. Körülöttem mindenki tágra nyílt szemekkel néz, én pedig egyszerűen felpattanok és a kijárat felé megyek.
- Eliott! - kapja el a kezem a bátyám. - Mi ütött beléd?
- Semmi - vonom meg a vállam. - Fáradt vagyok és nincs kedvem ezeket a hülyéket hallgatni. Semmit se tudnak a kinti világról és ők papolnak egyenjogúságról?
- Akkor mondja el maga, hogy mit gondol - szólal meg újra az a Fafej aki az előbb rám szólt, hogy figyeljek. Kihúzom a karomat a bátyám szorításából és az egyik táblához sétálok ahol már ki van vetítve a terv. Kiveszem Fafej kezéből távirányítót és kinyomom a vetítést. Feszült csend hallatszik én pedig újult erőre kapva kezdek beszélni.
- Ebben a városban nincs esély egyenlőség. Tudják maguk, hogy hány terhes asszonyt nem engednek be a kórházba csak mert nincs pénze kifizetni a költségeket? - kérdezem, ők pedig megrázzák a fejüket.
- Mit tehetnénk ez ellen? - kérdezi az egyik nőci, aki az asztal túlsó végén ül.
- Fejleszthetnénk a kórházakat. Mindenkinek joga van ott szülni ahol akar!
A megbeszélés után mindenki gratulál és az egyik asszisztenssel meg is beszéljük a további intézkedéseket.
- Honnan jött ez a kórházas ötlet, Mr. Bomer? - kérdezi miközben mindent lejegyzetel.
- Briana egyszer mesélte, hogy az anyjának nem volt elég pénze, hogy befeküdjön a kórházba a kishúga születésénél. Bria és az apja segített világra hozni a kislányt - mondom majd lehunyom a szemem. Elképzelem, ahogy a kis szőke kobakú Briana szalad a vizes törölközőért.
A lány hallgat és csak mosolyogva néz előre.
- Gratulálok a kisbabájukhoz, Mr. Bomer. - Majd feláll és távozik. Pár perc múlva egy halkabb kopogást hallok.
- Szabad! - kiáltok ki, Bria pedig belép. Felpillantok majd elmosolyodok.
- Szia - mondja és letesz az asztalomra egy csésze kávét. Megiszom majd az ölembe húzom az én gyönyörű barátnőmet. Kezem a pocakjára vándorol majd simogatni kezdem.
- Annyira mozog már - halkan nevet. Csókot nyomok Bria füle mögötti érzékeny pontra, amitől ő mocorogni kezd.
- Annyira akarlak, Briana - suttogom majd apró csókot nyomok a fülébe is amitől felnevet. Úgy fordul, hogy velem szemben ül, de mégis fél oldalasan van.
- Már nem lehet, tudod - mondja és végigsimít az arcomon. Lehunyom a szemem, a dühömet próbálom legyűrni.
- Azóta nem feküdtünk le, hogy terhes vagy - sóhajtom. Briana felvont szemöldökkel néz majd kiszáll az ölemből.
- Nem fogok veszekedni veled - mondja majd elindul az ajtó felé. - Ideges vagy, és én nem fogok ebben részt venni. Nyugodj le, és majd találkozunk, ha visszanyerted a normális énedet. - És kimegy. Nagyot sóhajtok majd én is az ajtóhoz lépek. Közben tárcsázom Jay-t, aki azonnal felveszi.
- Mondjad - szólal meg.
- Szervezz nekem egy meccset. 5 perc múlva - mondom. - Addig hazaugrok a cuccaimért és a Körben találkozunk. - Leteszem majd hazamegyek. Összeszedem a felszerelésemet és pár perc múlva már a Körben is vagyok. Jay is megérkezik.
- Na ki lesz az ellenfelem?
- Thomas Roder. Egyetemista, de jól játszik - mondja. Biccentek és nagyot sóhajtok.
- Nyerni fogok. Ez biztos. Nem fogok gondolni se Bria-ra se a gyerekre. Senkire - mantrázom magamban. Jay feszülten figyel majd megvonja a vállát és együtt hallgatjuk ahogy Adam felkonferál engem, majd Thomas-t is.
A fiú kegyetlenül néz ki. Tele van tetoválásokkal még a lábujjai is.
- Kezdődjön a meccs! - kiált fel Adam majd megkongatja a gongot ami a meccs kezdetét jelzi. Thomas azonnal az arcomat kezdi püfölni én pedig felkapom és a földhöz csapom. Rugdosni kezdem, jóllehet nem igazán szabályosan játszom, de élvezem. A fiú néha felnyög, de csak akkor áll le, amikor meghalljuk a véggongot. Az első meccsnek vége. Véres orral nézek a fiúra, aki már alig kap levegőt. Jay kihúz a pálya szélére.
- Jól vagy? - kérdezi összevont szemöldökkel.
- Jól - mondom majd oldalra pillantok. Briana áll az ajtóban és Adam-mel beszélget. Nem vesz észre, így nézhetem pár pillanatig. Aztán rám néz és a tekintete megsemmisít. Olyan lenézés van benne, amit sose láttam még.
- Azt hittem elraboltak vagy meghaltál - kiabálja túl a tömeg zaját. A hangja mérges, féltő.
- Nem akartam szólni - mondom majd behúzom egy csendesebb sarokba. Elkapom a kezét, de ő mérgesen elrántja.
- Te nem vagy normális! - mondja. - Szólhattál volna! Megígérted, hogy egy darabig nem verekszel!
Nem szólok semmit, csak nézem, majd magamhoz húzom és megcsókolom. A könnyei lepörögnek az arcán majd én lecsókolom őket.
- Le kell vezessem a feszültséget. És tudod, hogy sose esik bajom - mosolyodok el ő pedig forgatja azokat a gyönyörű szemeit.
- Akkor menj vissza. Aztán beszélünk. Csak kérlek vigyázz magadra - suttogja majd újra és újra megcsókol. Belemosolygok a csókba aztán pedig a pocakját is megcsókolom.
A második és a harmadik meccs könnyebben megy, viszont én is kapok néhány nagyobb ütést. A végén leülök az egyik kanapéra és az orromra teszem a hideg borogatást. Bria, Mira és Jay huppannak le mellém, Briana mosolyogva lengeti a pénzt.
- Te komolyan fogadtál rám? - vonom fel a szemöldökömet.
- Igen - nevet fel majd apró csókot nyom a számra.
Meddig tarthat ez a boldogság?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése