"- Ennek a gyerekeknek - kezdem és a fejemmel Nathaniel felé bökök aki majd elalszik a vízben. - Eliott az apja?
Angela arca felderül majd csak sokára válaszol.
- Ha azt mondom, hogy igen, akkor mit csinálsz?"
Briana
- SAJNÁLOM - SUTTOGOM ELIOTT ARCÁBA AKIT most először látok sírni.
- Ne menj el, kérlek - kérlel de megrázom a fejem. Jobb lesz nekünk most külön, ezt ő is tudja.
- Neked a kisfiad mellett a helyed én pedig nem akarok közétek állni. - Tegnap óta mondogatom magamban ezt a dolgot. Eliott szorosan ölel magához, nem akar engedni. Egy utolsó csókot lehelek a szájára, majd kimászok az öleléséből. Mira keserű arccal vár a kocsiban, míg én elbúcsúzok. Letörlöm Eliott könnyes arcát, legszívesebben lecsókolnám róla a könnyeket.
- Szeretlek, Bria - suttogja és mélyen a szemeimbe néz. Lehunyom a szemem, próbálok nem sírni. Hisz' most szakítok életem szerelmével.
- Én is szeretlek.
Két hete vagyok New York külvárosában és eddig elég jól bírom. Már csak esténként sírok, de úgy igazán torokszaggatóan, és Mira is sokszor meglátogat. Megkértem, hogy ne beszéljen Eliottnak arról, hogy itt vagyok.
Ma épp újra rám tör a rosszullét, ezért a mosdóba rohanok, amikor Mira lép be a lakásba és felkiált.
- Briana, hol vagy? - kérdezi. Megtörlöm a számat és sápadtan lépek ki a folyosóra. Mira, mihelyt meglát megrázza a fejét majd kivesz valamit a táskájából. Nem látok el addig, de a kezében egy kis dobozka van, hosszúkás és kék feliratok vannak rajta.
- Az mi? - folytom vissza az újra és újra feltörő hányingert. A legjobb barátnőm közelebb sétál és átnyújtja a dobozt.
- Teszt. Mostanában elég sok jelét adtad, hogy jogosan feltételezzem, hogy terhes vagy - aprót biccent majd elmosolyodik. Megrázom a fejem.
- Nem vagyok terhes, csak stresszes. A kettő nem ugyanaz.
- Tudom, de ha stresszes lennél, akkor nem lennél rosszul mindentől és nem kívánnád annyira az uborkát. Édesem, csináld meg a tesztet én addig készítek valami ebédet.
Miután ő elmegy én visszasétálok a mosdóba és nagy levegőt véve megcsinálom azt a rohadt terhességi tesztet. Nem vagyok terhes, az nem lehet... Bevettem azokat a fránya pirulákat és kiszámoltam, hogy mikor feküdhetek le Eliott-al. Nem csúszhatott be egy baba... hisz' mi már nem is vagyunk együtt.
Egy pár perc múlva kimegyek a nappaliba, ahol Mira üldögél és nyugodtan olvasgat valami magazint.
- Na? - pillant fel, mikor meghallja a lépteimet. Arcán vidámság tükröződik. Sajnos az én arcom inkább sírásra hajazik, de mindegy.
- Még nem mutat semmit - mutatom fel a kis tesztet. Mira felpattan és elveszi tőlem. Megrázogatja majd ránéz. A teszt először csak egy csíkot mutat... majd feltűnik nagyon erős színnel a második csík is. Nem... nem lehet. Megszédülök és leülök a kanapéra.
- Terhes... terhes vagyok - suttogom.
Eliott
Körülöttem az irodában minden a földön hever. Az indulataimat itt töltöm ki mióta Briana elhagyott. Tisztán emlékszem a napra, ma két hete volt. A szeme azt sugallta, hogy maradni akar... de a szavai a szívembe döfték azt a bizonyos kést.
Kopognak, majd felpillantok amikor a bátyám lép be.
- Nem akarok senkit se látni - szorítom össze a számat.
- Jól van. Nem kell beszélgetnünk. Viszont ezt össze kell takarítanod - körbepillant a szeme néha meg-meg áll egy pár dolgon, de utána továbbsuhan. Az asztalomon egyetlen egy dolog épp, az pedig egy közös kép Bria-val. Ez az egyetlen, amit nem tettem tönkre magam körül. Bár itt lenne! De ő valahol nagyon messze van most. Én pedig itt ülök és nem teszek semmit. Idióta vagyok, Bomer, szidom le magam.
- Briana jól van - pillant rám. Felvonom a szemöldökömet.
- Mira mondta? - kérdezem mire ő csak bólint. - Jay... el kell jutnom Bria-hoz - nézek rá komolyan. Ekkor lép be Mira. Hogy ezek még kopogni se tudnak! Mindenki itt van. Már csak Ő hiányzik... Briana hiányzik csak.
- Én.. elviszlek hozzá. De jelzem, hogy nincs jó passzban - szólal meg. Megáll a levegő az irodában. Felpattanok és Mira-hoz lépek.
- Mi van vele?! - kérdezem majd a kabátomért rohanok. Most azonnal indulni akarok hozzá!
- Rosszul van. Volt. Mit tudom én, de ez nem olyan dolog.. mármint, semmi köze a golyóhoz meg semmi - zavarodottan beszél, majd megrázza a fejét.
- Mira, mondd ki, jó? Ne kertelj. Mondd el, hogy mi baja van a barátnőmnek! - Az idegességem most már remegésbe fajult. Mira mélyen a szemembe néz.
- Majd ő elmondja - sóhajtja.
- Vezess te! - dobom át Jay-nek a kocsikulcsot majd beszállok az anyósülésre. Most idegesítően lassan mozog mindenki körülöttem.
- Próbálj meg megnyugodni - teszi a vállamra a kezét Mira és biztatóan mosolyog. Az arca nyugalmat sugároz, ellentétben a szemeiben dúló zavarral és idegességgel. Sőt, a kezei remegése tesz nyugodtabbá.
- Nyugodt leszek, ha találkozok vele - sóhajtok fel. - Egyet mondj meg nekem, Mira. Briana ugye nincs kórházban? Mondd, hogy minden rendben van és otthon fekszik - kérem. Meg kell nyugodnom, mantrázom magamban.
- Otthon fekszik, semmi baja, tényleg, de ezt majd ő elmagyarázza - biccent. Lehunyom a szemeimet és hagyom, hogy Briana emléke betöltse a látómezőmet. Az arca eddig mindig ragyogott, ám most nem mosolyog, csak néz rám, és a fejemben a hangja egyre csak elhalkul: Nem akarok közétek állni, mondja először hangosan, majd egyre csak halkabban, a mélyén teljesen eltűnik. Ott áll előttem majd megrázza a fejét és ő is felszívódik.
Valaki megrázza a vállam. Kinyitom a szemeimet és álmosan bámulom a bátyám fejét. Lehet, hogy elaludtam? Meglehet.
- Megjöttünk - szólal meg halkan. Kinézek az ablakon: egy panellakás tömbjei tárulnak a szemem elé és felnézek a harmadik emeletre ahonnan Mira néz ki az ablakon. Aprót biccent Jay-nek majd eltűnik a függöny mögött. Kiszállok és elindulok, de Jay elkapja a csuklómat.
- Tudnod kell, hogy Bria biztos elég nyűgös lesz több dolog miatt. Bánj vele rendesen, oké? Ez most nem a kérdezősködés pillanata. - A bátyám tud valamit, ez biztos. Nagyot sóhajtok majd biccentek és újra elindulok. Felrohanok a lépcsőn a harmadik emeletig, ahol két ajtó körül választhatok. Biztosan a bal oldali lesz az, érzem. Bekopogok és miután Mira kinyitja az ajtót én egyből a nappali irányába veszem az irányt, ahol aztán megpillantom Őt. Sápadt arcát a tenyerébe temeti és maga elé bámul. Egy köntöst visel, amt számtalanszor láttam rajta, de most valahogy máshogy áll rajta. Mikor meghallja a nevet, amit Mira mond, felkapja a fejét majd valamit a háta mögé rejt. Nem látom pontosan, hogy mit, de most csak az számít, hogy ott ül és engem néz. Az arcán megannyi érzelem fut át: meglepettség, fájdalom, boldogság és ami engem a legjobban izgat: az őszinte szerelem. Irántam.
- Beszélnünk kell - leülök mellé ő pedig követ a szemeivel. Aprót bólint majd feláll.
- Menjünk a szobámba. - Egy kisebb helyiségbe megyünk, ahol egyetlen ágy és egy kisebb szekrény áll. Lopva körültekintek majd mindketten leülünk az ágyra. Briana egy kis dobozkát tartogat a kezében, én pedig nem kérdezek még rá, hogy mi az, bár furdal a kíváncsiság.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezi ártatlanul, a szemeit nem veszi le rólam és én se tudok elszakadni tőle. Szükségem van rá.
- Miért hagytál el? - kérdezem.
- Mert neked a kisfiaddal kell lenned - feleli.
- Ő nem a fiam.. - sóhajtok fel és nem hazudok. - Miután eljöttél én felkerestem Angela-t és követeltem egy apasági vizsgálatot. Nathaniel nem az én fiam és ezt nem tudom neked elégszer elmondani. Csak te vagy nekem, senki más.
Remegő kézzel fogja meg az arcomat.
- El... el kell mondanom valamit neked - suttogja és mélyen a szemembe néz.
Nagyokat pislogok, előre félek a bejelentésétől, de nyelek egy nagyot és várok.
- Mondd. Bármi legyen az, mondd el és ketten megoldjuk - suttogom.
- Terhes vagyok - mondja ki kerek-perec velem pedig megfordul a világ. Apa leszek!
- Vezess te! - dobom át Jay-nek a kocsikulcsot majd beszállok az anyósülésre. Most idegesítően lassan mozog mindenki körülöttem.
- Próbálj meg megnyugodni - teszi a vállamra a kezét Mira és biztatóan mosolyog. Az arca nyugalmat sugároz, ellentétben a szemeiben dúló zavarral és idegességgel. Sőt, a kezei remegése tesz nyugodtabbá.
- Nyugodt leszek, ha találkozok vele - sóhajtok fel. - Egyet mondj meg nekem, Mira. Briana ugye nincs kórházban? Mondd, hogy minden rendben van és otthon fekszik - kérem. Meg kell nyugodnom, mantrázom magamban.
- Otthon fekszik, semmi baja, tényleg, de ezt majd ő elmagyarázza - biccent. Lehunyom a szemeimet és hagyom, hogy Briana emléke betöltse a látómezőmet. Az arca eddig mindig ragyogott, ám most nem mosolyog, csak néz rám, és a fejemben a hangja egyre csak elhalkul: Nem akarok közétek állni, mondja először hangosan, majd egyre csak halkabban, a mélyén teljesen eltűnik. Ott áll előttem majd megrázza a fejét és ő is felszívódik.
Valaki megrázza a vállam. Kinyitom a szemeimet és álmosan bámulom a bátyám fejét. Lehet, hogy elaludtam? Meglehet.
- Megjöttünk - szólal meg halkan. Kinézek az ablakon: egy panellakás tömbjei tárulnak a szemem elé és felnézek a harmadik emeletre ahonnan Mira néz ki az ablakon. Aprót biccent Jay-nek majd eltűnik a függöny mögött. Kiszállok és elindulok, de Jay elkapja a csuklómat.
- Tudnod kell, hogy Bria biztos elég nyűgös lesz több dolog miatt. Bánj vele rendesen, oké? Ez most nem a kérdezősködés pillanata. - A bátyám tud valamit, ez biztos. Nagyot sóhajtok majd biccentek és újra elindulok. Felrohanok a lépcsőn a harmadik emeletig, ahol két ajtó körül választhatok. Biztosan a bal oldali lesz az, érzem. Bekopogok és miután Mira kinyitja az ajtót én egyből a nappali irányába veszem az irányt, ahol aztán megpillantom Őt. Sápadt arcát a tenyerébe temeti és maga elé bámul. Egy köntöst visel, amt számtalanszor láttam rajta, de most valahogy máshogy áll rajta. Mikor meghallja a nevet, amit Mira mond, felkapja a fejét majd valamit a háta mögé rejt. Nem látom pontosan, hogy mit, de most csak az számít, hogy ott ül és engem néz. Az arcán megannyi érzelem fut át: meglepettség, fájdalom, boldogság és ami engem a legjobban izgat: az őszinte szerelem. Irántam.
- Beszélnünk kell - leülök mellé ő pedig követ a szemeivel. Aprót bólint majd feláll.
- Menjünk a szobámba. - Egy kisebb helyiségbe megyünk, ahol egyetlen ágy és egy kisebb szekrény áll. Lopva körültekintek majd mindketten leülünk az ágyra. Briana egy kis dobozkát tartogat a kezében, én pedig nem kérdezek még rá, hogy mi az, bár furdal a kíváncsiság.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezi ártatlanul, a szemeit nem veszi le rólam és én se tudok elszakadni tőle. Szükségem van rá. - Miért hagytál el? - kérdezem.
- Mert neked a kisfiaddal kell lenned - feleli.
- Ő nem a fiam.. - sóhajtok fel és nem hazudok. - Miután eljöttél én felkerestem Angela-t és követeltem egy apasági vizsgálatot. Nathaniel nem az én fiam és ezt nem tudom neked elégszer elmondani. Csak te vagy nekem, senki más.
Remegő kézzel fogja meg az arcomat.
- El... el kell mondanom valamit neked - suttogja és mélyen a szemembe néz.
Nagyokat pislogok, előre félek a bejelentésétől, de nyelek egy nagyot és várok.
- Mondd. Bármi legyen az, mondd el és ketten megoldjuk - suttogom.
- Terhes vagyok - mondja ki kerek-perec velem pedig megfordul a világ. Apa leszek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése