20. - Szabadnap

Az előző rész tartalmából:
"- Nyugodjon meg, asszonyom. Kérem, ezzel nem lesz jobb - sóhajtok majd amikor kiérünk a folyosóra, segítek neki leülni. - Mennyit ivott? - kérdezem.

- Nem eleget, fiam - morogja. 

Megrázom a fejem és a kávéautomatához sétálok és egy jó erős kávét veszek neki. Majd visszaülök mellé és átadom neki."

Eliott

HÁROM HÉT MÚLVA BRIANA-VAL EGYÜTT INDULUNK DOLGOZNI, mint az előző 1 hétben mindig. Már jobban van és ez engem is meggyógyított. 

- El fogunk késni - nyomok egy puszit a fejére reggelinél. Felemeli a fejét majd elmosolyodik.

- Anyukád hívott - feleli. Felvonom a szemöldökömet és az asztalon heverő telefonomra pillantok. Briana követi a tekintetemet és megszólal, mielőtt én tenném. - Nem néztem bele, csak csörgött. Miután láttam, hogy anyukád az, felvettem és beszéltem vele.

A barátnőmre nézek és mélyen elmosolyodok.

- Nem akartalak kérdőre vonni - lépek hozzá közelebb. A mellkasomra csúsztatja a kezét és megigazítja a nyakkendőmet. 

- Nos, anyukád azt mondta, hogy mára senkinek se kell bemennie. Anyukád valami munkaszüneti napot emlegetett. - A szemében vidámság csillog majd közelebb húzódik hozzám. Nevetve felvonom a szemöldökömet.

- És - kezdem majd felkapom és az asztalra ültetem. - mit szeretnél csinálni. - Kezemet lassan a blúza alá csúsztatom és egyesével eljátszadozom a gombokkal. 

- Olvasol a gondolataimban - suttogja majd lágy csókot lehel a fülem mögötti érzékeny pontra. Felnyögök majd szétnyitom a combjait és közéjük férkőzöm. Briana keze egy pillanatra megáll a levegőben, de aztán ugyanúgy folytatja felfedezőútját. A keze a mellkasomról a nadrágom korcáig vándorol, majd ott benyúl az övemhez és kicsatolja azt. Egymásra nézünk majd mindketten ugyanakkor mosolyodunk el. Briana megnyalja az alsó ajkát én pedig lehunyom a szemem és engedem, hogy ajkaink összeérjenek. Közelebb férkőzök hozzá, attól félek, hogy ha most elengedem, soha többet nem kapom vissza. 

- Akarlak.. - suttogom majd felkapom és a fenekénél emelve a kanapéhoz viszem, ott pedig lassan lefektetem. A szoknyája alá nyúlok és a bugyija korcát kezdem húzogatni. Halkan felnevet majd lehúz magához és csókot nyom a fülem mögé. 

- Annyira szeretlek - suttogom a fülébe miközben ő a meztelen mellkasomon fekszik. Apró csókot nyom a szegycsontomra majd felpillant rám.
- Én is téged - suttogja majd újra lehunyja a szemeit és a mellkasomra hajtja a fejét. Magamban elmosolyodok.

- Gyere már! - kiáltok fel az emeletre és felkapom magamra a dzsekimet. Briana leszalad a lépcsőn majd mosolyogva rámnéz és biccent egyet. Míg én egy kicsit lazábbra vettem a mai napot, addig ő most is kifinomult egyéniségre váltott. 
- És hova megyünk? - kérdezi, az arcán játékos vidámság csillog. Sejtelmesen elmosolyodok és magamhoz húzom.
- Titok - nyomok egy csókot a szájára. Hogy én mennyire imádom a csókjait! 

- Nem szeretem a titkokat - biggyeszti le a száját majd elhúzódik tőlem és elkezdi felvenni magára a cipőit. Közben nem veszi le a szemeit rólam.
- Hagyd ezt abba, vagy el se megyünk sehova. Leszedem rólad ezt a rohadt szexi ruhát és megbüntetlek - vigyorgok majd beharapom az alsó ajkam. Felnevet és megvonja a vállát. Miután felvette a cipellőit, előttem sétál ki. Hosszú lábait figyelem lépés közben.
- Azt hiszem nem vagy velem fair - szólal meg hirtelen amikor már a kocsiban ülünk. Értetlenül felvonom a szemöldökömet és egy pillanatra ránézek. 
- Nem értem mire gondolsz, bébi. Én mindig fair vagyok mindenkivel.
Nagyot sóhajt.
- Te nézheted a fenekemet, de én nem tudhatom meg, hogy hova megyünk - megrázza a fejét és amikor újra rámnéz a szemében a nevetés tükröződik amit elfojt. Felnevetek és megrázom a fejem.
- Olyan helyre viszlek ami gyerekkorom óta a legszebb helyek közé tartozik. Aztán meg piknikezni - vonom meg a vállam és az utat  figyelem. Briana a vállamra hajtja a fejét majd a telefonját kezdi nyomkodni. 
- Remélem nem épp megcsalsz valakivel - vigyorodok el pedig tudom, hogy csak Mira-val beszélget. De mióta ez a Colin gyerek megjelent azóta nem tudok elmenni a dolog mellett. Bria nagy szemekkel rámnéz, teljesen komolyan.
- Nem - suttogja majd előre pillant. 
- Briana, ugye tudod, hogy csak vicceltem? 
- Sajnálom.. én csak.. régen mindig verés járt azért, hogy ha beszélgettem telefonon valakivel. Még ha a legjobb barátnőmről is volt szó. 
Erősen szorítom a kormányt és előre nézek. Briana gyorsan kapkodja a levegőt, fél.
- Nem foglak megverni. Briana, Eliott vagyok, nem Colin. Az a gyerek már a múlt, rendben? - kérdezem és a combjára teszem a kezemet, ezzel is nyugtatva. Felémfordul és halványan elmosolyodik. 

Briana

Eliott szavai megmelengették a szívemet és az út további részében mosolyogva nézem a barátomat. Majd körülbelül 5 perc múlva megszólal a telefonja. Csak ne rontsa el a napunkat. Csak ne rontsa el a napunkat. Mantrázom magamban. Eliott talán ugyanerre gondolhat, mert egy pillanatra összeszorítja a száját és felkapja a telefont.

- Bomer - szólal meg. A hang a másik oldalról kissé idegesnek tűnik. - Nem, nem hallottam még... nem akarok ezzel foglalkozni... hát már nálam lakik... - egy pillanatra rámnéz majd visszafordul a kormányhoz. - majd holnap foglalkozunk ezzel... Jay?... tedd meg nekem, hogy kiküldesz egy ügynököt a házához... kösz, bátyó - ezzel leteszi. Felvont szemöldökkel nézem Eliott-ot, aki egyre jobban szorítja a kormányt és egy pillantást sem vet rám. Valamit elrontottam? Nem húztam ki a vasalót? Vagy nem kapcsoltam ki a mosógépet? De hát... nem! Nem ronthattam el semmit, mert egész reggel együtt voltunk. Végig gondolva én nem csináltam semmit, és remélem otthon is minden rendben. Otthon... ez a szó már nem a régi panellakásomat juttatja eszembe, ahol anyámmal laktam. Az otthon egy pár hónapja Eliott hatalmas villája. És az otthon az Eliott szíve, ami már biztosan az enyém. Szeret, és én is szeretem őt. A borostás arcát, a rövidre nyírt haját, a bicepszeit, amik mindig kidudorodnak az öltöny alól és még oly' sok dolog van amit szeretek benne. 

- Történt valami? - kérdezem. El felém fordul és egy biztató mosolyt küld felém. 

- Csak egy kis zavargás volt a cégnél. Semmi gond, édesem. - Hazudik. Érzem, hogy hazudik, mégsem vonom kétségbe a szavait. Miért tenném? Meg kellene bíznom benne akkor is, amikor lerí róla, hogy egy oltári nagy hazugságot mond. 

Bólintok.

- Rendben. Remélem nem nagy a gond és mindenki jól van. - Hogy miért vagyok ilyen nyugodt? Nem vagyok az, de ez a mi napunk, és most lehet, hogy én leszek a világ legönzőbb embere, de sosincs egy kis nyugtunk. Vele akarok lenni, élvezni ezt a napot aztán holnap majd visszatérünk a valóságba. 

- Mindenki jól van - ismétli utánam, de a hangjában felcsendülő nyugtalanság máris felizgatott. Aggódok, hogy valaki megsérült, vagy netalántán megöltek valakit. Nem, az nem lehet. Mrs. Bomer, Jay és Mira is ott lehetnek az irodában. Briana, ne aggódj, mindenki jól van, biztosan mindenki jól van. Nagy levegő és mosoly.

Körülbelül öt-hat perc múlva megérkezünk egy épülethez. Az építmény előtt álló tábla hatalmas betűkkel hirdeti: AQUAPARK.

- Ez köthető a kiskorodhoz? Most elképzeltem a kicsi Bomer-t, aki a bátyókájával és az anyukájával az Aquapark-ban szaladgál a sok csúszda között és úszkál - mosolygok rá, de ő csak az épületet nézi és láthatólag meg se hallotta amit mondtam. Szája halvány mosolyra húzódik.

- Anya nem szeretett ide járni, ezért Jay hozott el mindig. 10 éves voltam, amikor először jöttünk ide. Sokszor azért jöttünk, mert volt egy lány, aki a bátyámnak nagyon tetszett. Találd ki mit dolgozott itt - pillant rám.

Töprengek.

- Ő volt a jegyes a bejáratnál? - kérdezem.

- Nem talált - nyom egy csókot a számra. - Ő volt a vízimentő. Egy csomószor el kellett játszanom, hogy fuldoklok és miután ő kimentett, Jay odajött és leszidott, hogy legközelebb jobban vigyázzak. A lány pedig tökre odavolt a nagybátyóért. Két hétig jártak - nevet fel majd kiszedjük a cuccainkat a kocsiból. 

- Te összepakoltál nekem is? - Milyen édes! Nagyot bólint majd hatalmas mosollyal magához húz.

- Tudnod kell, hogy ide még egyetlen lányt se hoztam el. Te vagy az első. És az utolsó is - édes csókot nyom a számra, minden érzelmet belesűrítve. Az első csókunk óta ez a második, amikor olyan érzelmeket vélek felfedezni ebben a fiúban, amit még emberben nem érzékeltem. Sokaknak ő csak egy érzéketlen tuskó - mint ahogy én gondoltam róla az első pillanatban -, de aki megismeri, az egy olyan férfit fog látni, aki mindent megtenne a szeretteiért. 

- Szeretlek, Eliott Bomer. Teljes szívemből szeretlek, és köszönöm, hogy részese lehetek az életednek - suttogom.

- Nem, Briana - mondja majd kissé eltol magától, hogy a szemeimbe nézhessen. - Ez már nem az én életem. Most kezdődik a mi közös életünk. 

És ekkor még azt hittem nem romolhat el a napunk...