"- Bria, gyere! - szól be Mira izgatottan a szobába, én pedig lassan állok fel, nem gondolva semmire, csak arra, hogy akarom, hogy Eliott itt legyen. A pocakromra tett kézzel sétálok le a lépcsőn, a barátnőmhöz, aki telefonon beszél.
- Most jött le - mondja a telefonba majd felém fordulva egy szót tátog: Jay. Tágra nyílt szemekkel nézem, majd elkérem a telefont."
NEM ÉRZEK SEMMIT, CSAK FÁRADT VAGYOK. Érzem, ahogy az orvosok nyomkodják különböző testrészeimet, aztán valami puha nyomódik a kezemhez. Egy ismerős illatot érzek, de bárhogy próbálom kinyitni a szemem, nem sikerül. Pedig tudom, hogy Bria ott ül mellettem, én pedig egy ágyon fekszem, körülöttem fertőtlenítő és kórház szag. Köhögni akarok, jóllehet nem érzek semmit, de valahogy jelezni akarom, hogy itt vagyok, élek.
- Hány hónapos? - kérdezi egy halk, női hang és érzem, hogy Bria keze megrándul az enyémen.
- 7 és fél - feleli kedvesen.
- Akkor mindjárt itt a cél - mondja a nő majd hallom, ahogy pakolni kezd.
- Igen.
- Nyugodjon meg, a férje fel fog kelni.
Érzem, ahogy Briana kissé haboz majd halkan szólal meg.
- Nem a férjem.
Még nem vagyok a férje, ez igaz. De a hangja olyan letört, halk. Mozgolódni kezdek, amit végre érzek, és hallom, ahogy Briana visszatartja a levegőt.
- Hol vagyok? - kérdezem halkan, majd kinyitom a szemem. A fények megvakítanak, de én csak arra az angyalra tudok nézni, aki előttem ül, és kisírt szemekkel bámul rám.
- Kórházban - mondja és az arcomhoz hajol hogy csókot nyomjon rá. Briana röviden elmeséli, hogy mi történt velem és Jay-jel, és hogy a bátyám már jól van, és én is jó leszek.
- Kérdezhetek valamit? - nézek rá félig komolyan ő pedig várakozóan bólogat. - Szeretnél a feleségem lenni?
Bria egy pillanatig lesokkolódva néz, majd a kezünkre pillant.
- Hát, azt hiszem. Igen - mondja én pedig megkönnyebbülve mosolyodok el.
1 hónap múlva engednek csak ki a kórházból, én pedig már igazán rühellem a fertőtlenítő szagot és a nővérek is egyre unottabb fejet vágtak. Annyit nyavalyogtam nekik, mint egy kislány, aki várja, hogy az anyukája hazavigye az oviból.
- Várj, segítek - mondja Bria, és felkapja a csomagjaimat. Sóhajtva megrázom a fejem, és kiszállok a kocsiból. Már meg se próbálok vele ellenkezni, mert ő az erősebb jelen pillanatban.
Bemegyünk a házba, amit balesetmentesnek nyilvánítottak, majd azonnal leülök a kanapéra és felrakom a lábam az asztalra. Hallom, ahogy Bria sóhajt egyet, majd leteszi a földre a csomagjaimat és mellém ül. A pocakja miatt alig tud mozdulni, de végigsimít az arcomon és megcsókol. A tenyeremet a hasára teszem, és kitapintom a kisfiam lábait, amikkel rugdossa a mamája pocakját.
- Érzem, hogy a kisfiunk nagy focista lesz - kuncogok fel, mire Briana nagyot nyög.
- Hát remélem nem most edz, mert meg fog repedni az egész hasam - mondja, de a hangja nem bosszús, mosolyogva néz engem. Szótlanul a pocakjához hajolok és suttogni kezdek:
- Mark, légyszíves ne bántsd a mamát, mert fáj neki. Értve vagyunk, haver?
Briana halkan felnevet majd az ajtó felé pillant, mert Jay és Mira sétál be rajta.
- Sziasztok! - mosolyognak majd Jay int, hogy menjek vele ki a konyhába. Bria furán felvont szemöldökkel figyel minket, majd megvonja a vállát és Mira-val kezd beszélgetni. Én és a bátyám bemegyek a konyhába, ő pedig egyből előkapja a kis dobozkát és átnyújtja.
- Kösz, Jay. Már csak ki kell találnom, hogy hogyan kérjem meg - mondom halkan majd kinyitom a dobozt. Benne egy kék rubinnal ellátott gyűrű van, ami tökéletes passzol majd Bria vékony ujjára.
- Csak ne baszd el! - mondja majd meglapogatja a vállamat. Megrázom a fejem, majd gyorsan a mackónadrágom zsebébe csúsztatom a dobozt a gyűrűvel együtt.
Később Briana és én a kertben ülünk, ő az egyik nyugágyban fekszik, és halkan szuszogva pihen. A keze a hasán, én pedig őt nézem. Ahogy ott fekszik, a haja majdnem leér a földig, a nap lágyan pirongatja hófehér arcát. Nagy levegőt veszek, majd felállok és oda sétálok mellé. Megfogom a kezét, amire azonnal felébred. Álmos szemekkel néz körbe, majd megállapodik a tekintete rajtam. Elmosolyodik majd felül és csókot nyom a fejemre.
- Mit szeretnél, édesem? - kérdezi mézédes hangom. Csak nézem őt, azt a lányt, akit ebben a percben el fogok jegyezni, és ha nemet mond, én abba belehalok. De nem fog nemet mondani. Nem fog!
- Eliott, valami baj van? - kérdezi ismét, én pedig kilépek a gondolataim világából és letérdelek elé. A szemei kikerekednek és könnybe lábadva engem néznek.
- Mit csinálsz, Eliott?
- Bria.. én.. nagyon szeretlek, tudod? - kérdezem, de nem várom meg, hogy válaszoljon, csak mondom tovább a jól betanult szövegemet. - Szeretném, ha nem csak a kisfiam anyja lennél, és nem csak a barátnőm. - Még egy nagy levegő, Eliott! - Azt akarom, hogy a feleségem legyél!
Briana nagy szemekkel pislog, majd elmosolyodik a könnyei alatt.
- Én is akarom ezt. Én is a feleséged akarok lenni - suttogja. Lassan, de megfontoltan húzom fel az arany gyűrűt az ujjára, ő pedig halkan sírdogálva néz. Amikor meg volt a gyűrűhúzás felkapom és megpörgetem, miközben mélyen megcsókolom.
- Szeretlek, Briana - suttogom a csókba. Az ajkaink elválnak, de ő visszahúz még egy csókra, miközben a könnyei folynak, mint a csermely. Miattam sír, miattunk.
- Én is szeretlek - mondja majd megtörli a szemeit.
Együtt fekszünk le a nyugágyba. Azt hiszem, hogy most találtam meg a lelki békémet, és ezt semmi és senki nem ronthatja el.
Jöhet az apám, Colin, volt nők, volt pasik, egy biztos: Briana örökre az enyém marad, én pedig az övé. Másfél éve még nem gondoltam volna, hogy abból az Eliott Bomer-ből, aki élvezetből verekedett, egy olyan ember lesz, akit egy kedves lány majd teljesen elszédít. Most már azt se bánom, ha ,,papucsnak" szólítanak, vagy ilyesmi. Mellettem van az nő, akit egész életemben akartam, hamarosan pedig hárman leszünk, ami egy ember életének legszebb pillanata.
Azt hiszem szeretek élni. Sőt, tudom, hogy szeretek élni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése