Az előző rész tartalmából:
"- Bria.. - kezdem, de azonnal félbeszakít.
- Ne mondj semmit. Felelőtlen vagyok, hogy saját felelősségre eljöttem, de hidd el, hogy nem bírom már ott. Anyámra emlékeztet... És... és nem akarom, hogy anyámra emlékeztessen! - hadarja. Mosoly ül ki a számra, amitől láthatóan megrökönyödik. - Mit mosolyogsz?!"
BrianaLEHUNYOM A SZEMEM ÉS ÉLVEZEM A SZÁMBAN elterülő csirke ízét. Eliott bal keze a combomon nyugszik, ő pedig mosolyogva társalog a családjával. Pillantok alatt változik igazgatóból átlagos fiúvá, és ez tetszik nekem. Tiszta 50 árnyalat, ami csak az enyém. Az édes pillanatot a csengő hangja zavarja meg. Csing, csing, csing - jelzi, hogy valaki beakar jönni, és megzavarni a családi társalgást. Luna pattan fel, és mosolyogva nyit ajtót, aztán pár másodperc múlva visszajön és bejelenti az új jövevényt:
- Anya, Colin van itt. Azt mondja, hogy te hívtad - mondja, és beengedi a fiút. Ismerős nekem a Colin név, de nem igazán foglalkozok vele, inkább birizgálni kezdem Eliott csuklóján lógó bőrkarkötőt. Aztán belép egy magas, szőke hajú, piercinges fiú, és megáll bennem a levegő, ahogy felnézek rá. Colin Luxen az a fiú, aki az új dolgozója a Bomer Társaságnál. És Colin Luxen az a fiú, aki engem 2 éve kék-zöld-lilára vert. Megszorítom Eliott kezét, de azonnal meg is bánom, így nem pillantok rá, csak a saját kezeimet bámulom.
- Bocsássanak meg a zavarásért, csak Mrs.Bomer felhívott, hogy Mr.Eliott Bomer most ért haza, és mivel ő lesz a főnököm, így be szeretnék neki mutatkozni. - Ezzel odajön Eliott és én mellém, megvárja, míg El feláll és kezet fognak. Aztán vár még egy pillanatot, és érzem a tekintetét rajtam, de nem merek felpillantani, csak amikor Eliott megböki a vállamat.
- Öhm.. - köhintek - Én Briana Monaah vagyok. Üdvözlöm, Mr...
- Luxen. Colin Luxen vagyok - mosolyog hamiskásan és megszorítja a kezemet. Az érintésétől összeszorul a gyomrom és bevillannak a régi dolgaink. Emlékek, Briana - suttogja a tudatalattim, jóllehet már ő is a kanapé háta mögött van, és megpróbál lenyugodni.
- Örülök, Mr. Luxen - motyogom, és visszaülök a helyemre. Lehajtom a fejem, és inkább a kezemet babrálom, mintsem felnézzek. Nem fog soha többet megszégyeníteni! Soha többet nem fogom neki engedni, hogy bántson! Már nem vagyok kislány, aki csak arra vágyik, hogy valaki foglalkozzon vele, és nem szól senkinek, ha bántják.
Fél óra múlva már mindenki - Colint is beleértve - végezünk a vacsorával, és beszélgetésbe kezdünk.
- Bocsássanak meg - állok fel -, de nem érzem jól magam. Egy pillanat és visszatérek. - Kimegyek a mosdóba azzal a céllal, hogy majd ott kiürítem az agyam, és majd jobban leszek. Már majdnem a mosdónál tartok, amikor valaki elkapja a kezem, és a falhoz lök. Visszatartok egy sikítást, jóllehet a fájdalom végigfut a gerincemen.
- Mi a faszt keresel itt, Briana?! - emeli fel az államat Colin, és még egyet taszít rajtam. Behunyom a szemeimet, és próbálom visszanyerni az egyensúlyomat.
- Itt? Mosdóba készültem, mert nem érzem jól magam - próbálom viccesre venni a figurát, habár én is tudom, hogy nincs esélyem vele szemben. Erősebb, magasabb és félelmetesebb, mint én.
- Ne humorizálj, Bria! Mit keresel Eliott Bomer-rel? - kérdezi. Hangjában hatalmas dühöt vélek felfedezni, és egyre szorosabban szorítja a csuklómat. Visszafolyton a könnyeimet, és a szemébe nézek.
- Hagyj békén, Colin! Nem hagyom, hogy megint bánts! - Próbálok határozott hangot megütni, jóllehet ez nekem sose ment.
Nem enged a szorításán, annál inkább erősebben tart. Érzem, hogy megremeg a lábam, kiszökik a vér a kezemből és az arcomból, és sírni kezdek.
- Engedj el, kérlek - könyörgő a hangom, habár nem akarom, hogy gyengének lásson. Már nem. Nagy levegőt veszek és teljes erőmből rúgom meg a lábát, amitől hátratántorodik és elenged. Ekkor futásnak eredek, és visszarohanok az ebédlőbe. A konyhába megyek, letörlöm magamról a könnyeket, a zsebemből előveszek egy kis szemceruzát, és preparálom a sminkemet, ami elfolyt.
- Miért sírtál? - Luna áll a hátam mögött. Hangja nem követelőző, s nem számonkérő. Inkább aggódó, és meglepett. Mosolyt erőltetek az arcomra, és felé fordulok.
- Nem sírtam - mosolygok, aztán az arcát látva elszorul a torkom. Mindent látott, s mindent hallott. Karbatett kézzel áll előttem és csóválja a fejét. Sóhajtok. - Mennyit láttál?
- Nem engedheted, hogy így bánjon veled! - mordul fel, és magához húzva megölel.
- Ne mond el a bátyádnak, kérlek - szipogok. Nem sírhatom el újra magam, mert vagyok elég erős ahhoz, hogy visszatartsam a könnyeimet.
- Ha lesz időd, elmeséled nekem, hogy ki ő, és miért bántott? - eltol magától és segít kirakni a tányérokra a desszertet, amit mi szolgálunk fel. Finom epres fagyi, egy kis Eliott édesanyja által elkészített mentás csokival. Eliott kedvence. Megfogadom magamnak, hogy ő az egyetlen férfi, akiért sírni fogok. Minél később, annál jobb.
Kivisszük a tányérokat a vendégekhez, és gondosan leteszünk mindenki elé egy kis tányérkát. Colin elé direkt Luna tálalja a desszertet, és nem én. Helyet foglalok Eliott mellett, és mosolyogva várom a reakcióját. Biztos forrásból tudom, hogy már évek óta nem evett ilyet, és annyira aranyos volt az édesanyjától, hogy elkészítette. Meglepődve nézi az előtte elterülő ételt, aztán rám pillant és puszit nyom a fülem mögé. Megremegek a nedves kis puszitól, és azonnal elpirulok.
- Egyél - utasít finoman, és megvárja, míg bekapom az első falatot.
- Egyél te is, Bomer! - sóhajtok fel gyengéden, miközben a fagyi elolvad a számban. Hú, de erotikus fejed van, Briana - nevet fel gúnyosan a tudatalattim, és hátraveti magát a kanapéján.
- Ma itt alszik az egész család - szólal meg Mrs. Bomer, és mosolyogva ránk néz. Nem mintha terveztünk volna valamit kettesben Eliott-tal, de azért lehet, hogy egy picit zavarna az a sok járkálás a házban. Hogy te mekkora egy önző ribi vagy! - horkan fel a tudatalattim. Bosszúsan nézek magamba, és megvonom a vállam.
- Persze mama, nyugodtan maradjatok - mosolyog Eliott. Ezután már én is mosolygok, és örömmel tölt el, hogy egy egész családot kaptam én is velük.
- Gyere. - Pár perc múlva Eliott megfogja a kezem és az erkélyhez vezet. Megremegek, amikor a hűvös őszvégi szél megcsapja a karomat, de azonnal eltűnik a remegés, amikor Eliott hátulról ölel meg. Állát a vállamra helyezi, és úgy nézzük a csillagokat.
- Annyira szép ez az egész, Eliott - mosolygok, és kezemet belecsúsztatom a pulóverem zsebébe.
- Igen, én is így gondolom - mondja, bár nem egyre gondolunk. Ő engem néz, és sokat sejtetően elmosolyodik, én pedig a tájat szemlélem. Kezemet felemelem, hogy végigsimítsak a karján, ami a derekamat fogja körbe, de nem teszek semmit. Hirtelen visszatérnek a mai nap történései, főleg a fenyegetés, és elhúzódok Eliottól. Ő meglepetten néz, de nem szól semmit.
- Bocs, én csak fáradt vagyok. - Kamuból még ásítok is egyet. Elmosolyodik és bólint egyet.
- Tusolj le, később én is bemegyek.
Közelebb lépek hozzá és lány csókot lehelek az arcára, hogy mindketten beleremegünk. Ellépek tőle, intek neki és elindulok tusolni.
