Az előző rész tartalmából:
"- Fogadjunk valamiben - felteszi a kezét és arrébb mászik, hogy leülhessek. Lehuppanok mellé és átölelem a vállát. Nem bújik ki a kezem közül, csak dermedten ül. Aztán felém fordul."
BriaMIUTÁN TEGNAP ESTE ELKÖSZÖNTEM ELIOTT-TÓL, siettem haza, mert kaptam egy üzenetet, hogy anyám megint ittas, és botrányt rendezett. Fantasztikus. Kipattanok a kocsimból, és rohanok az emeletre. Egy csöppnyi bérházban lakunk, alsó és felső szomszédokkal, akiket már nem egyszer az őrületbe kergetett az anyám stílusa. Mióta a papa meghalt, azóta nincs olyan nap, hogy anya ne bepiálva jönne haza. Mondhatnám, hogy már megszoktam, de néha még engem is meglep, hogy mire képes az alkohol. Ahogy felérek a második emeletre lefagyok, és úgy érzem, ennél jobban nem gyökerezhetne a lábam a padlóba. Anyám ordítozik a felső szomszéddal, Mitchel Grace-szel, valami olyasmin, hogy hangos a zene. Csak hogy senki se hall semmilyen zenét. Kezdem azt hinni, hogy anyám már nem csak iszik, hanem drogozik is.
- Mama, állj le! - kiabálom, és anyám felé lépkedek. Megremeg a lábam, amikor felémfordul, és felmordul. Bűzlik az italtól, talán meglátogatott vagy három kocsmát ezalatt a pár óra alatt, mióta nem voltam itthon.
- Na, hazaért az én kis csitrim is! - belök az ajtón, aztán bezárja azt. Elém áll, felém tornyosul, s úgy néz le rám, mintha valami alattvalója lennék.
- Mennyit ittál? - állok fel, s lesöpröm magamról a port. Eddig mindennap takarítottam, mert vagy anyám hányását kellett felpucoljam a padlóról, vagy a sarat, amit a kis "barátai" behordtak ide.
- Mi közöd van hozzá? - ordít.
- Miamá! Fejezd ezt be! Nem ihatsz még mindig azért, mert papá már évek óta meghalt! - muszáj felemelnem a hangomat, egyszerűen nem tudok emellett a nő mellett normális hangon beszélni. Felállok a padlóról, és a szobám felé veszem az irányt. A szekrényemből előveszem az utazótáskámat, és körülbelül egy hónapra elég ruhát pakolok bele. Anyám utánam kullog, s megáll az ajtóban. Érzem szúrós tekintetét a hátamon, szinte lyukat éget rajta.
- Hová indulsz? - kérdezi halkan, morgós hangján. Neki amúgy alapból ilyen hangja, plusz talán a sok pia is ilyenné tette. Szúróssá, mint a személyiségét.
- Egy hónapra el kell mennem - suttogom, leginkább magamnak. Ha elmondanám, hogy az egyik leggazdagabb pasihoz mennék egy hónapra..
- És azt gondolod, hogy elengedlek? Hát, kislányom, nagyon tévedsz! - Megszorítja a karomat, mire megdermedek. Megint meg fog ütni - suttogom magamnak. Tudom, hogy mi következik, ezért behunyom a szemem, s várok. De gyengül érintése, sőt el is enged, ezért kinyitom szemem, s ledermedek. Anya a padlón hever, alig lélegzik, s vérzik a feje. Azonnal mellette termek, s közben hívom a mentőket.
- Jó napot kívánok, miben segíthetek? - kérdezi egy vékonyka női hang.
- Jó napot! Miamá, mármint az édesanyám elájult. Azt hiszem.. alkohol túladagolása van - Képtelen vagyok tovább beszélni, hirtelen tör rám a felismerhetetlen zokogás, és nem is hagy abba, még mikor a mentők kiérnek. A mentősök beviszik anyámat a kórházba, s miután összeszedek néhány ruhát én is épp indulni akarok. De akkor valaki áll a kocsim mellett. Hogy a picsába jutott el ide?!
- Eliott, kérlek, most nincs időm rád - sóhajtok és megpróbálok a kocsim ajtajához férni. Nem enged. Idegesen arrébb tolom, de elkapja a kezem és magához ránt.
- Az anyád volt az, akit elvitt a mentő? - kérdezi, hangja rekedt, ijedtség játszik benne. Nem válaszolok, ezért felemeli az állam és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. - Briana, az anyádat vitték el a mentők?
Lehunyom a szemem és szorosan hozzábújok. Megint felszínre törnek a könnyeim és halk zokogásba kezdek a mellkasán. Lassan simogatja a hátam, közben pedig megnyugtatóan suttog.
- Most remélem nem várod el, hogy azt mondjam, hogy minden rendben lesz. De ha szeretnéd, akkor mondom. Csak szólj - Megsimítja a hajam, és szorosan magához ölel. Nem akarok beszélni, csak felemelem a fejem, és szomorúan rámosolygok.
- Eliott, az anyám alkoholista - suttogom. Meglep, hogy milyen halk és erőtlen a hangom.
- Hé, nézz rám - keresi a tekintetemet, közben még mindig ölel. Megnyugtató a közelsége, nem akarok kiszabadulni a karjaiból. - Nyugodj meg, rendben? Beviszlek a kórházba, nem engedem, hogy így vezess. Nem akarlak elveszíteni - Ajkaink veszélyes zónát érintenek egymással szemben.
- Nem foglak megcsókolni, Bomer - hirtelen ellököm magamtól, és a kocsimhoz lépek. Elkapja a csuklóm és a saját autójához vezet. Egy Audi R8-hoz. Azta, ilyet még csak a filmekben láttam!
- Megmondtam, hogy nem hagylak így vezetni! - nem hagyja, hogy reagáljak, beszáll a kocsijába, és kinyitja belülről nekem az ajtót. - Pattanj be, Angyal.
Már azt hittem, hogy elfelejtette a nevet. Egy eddig ismeretlen érzés vette hatalmába a gyomromat, és mosolyognom kell tőle.
