"- New York belvárosában a régi Mount River egyetem épülete lángokban áll - kezdi el épp mondani a bemondónő. - Összesen hét tűzöltő, 3 mentőkocsi és még kitudja hány rendőr van kint. Több holtestet is kihoztak már - ekkor az épületet mutatja a kamera, ahonnan újabb sérülteket - vagy halottakat - hoznak ki a tűzoltók."
AZ EGÉSZ ÚGY KEZDŐDÖTT, HOGY VÉGE lett a meccsnek.
- Siess haza - nyom csókot a számra Bria majd ellép tőlem. Felsegítem rá a pulcsiját majd magamhoz húzom.
- Sietek - suttogom a fülébe majd csókot nyomok az érzékeny pontjára. Beleremeg a csókba majd zavartan mosolyogva indulnak el Mira-val a kijárat felé. Mindkét lányon látom a feszültséget, de egyikőjük se szól semmit, csak elmegy. Bria még egy pillanatra visszanéz de a tekintete nem rám esik, hanem a teremre, ahol rengeteg ember van. Felvont szemöldökkel figyelem, ő pedig biccent és eltűnnek az ajtó mögött.
- Mindjárt kezdődik az after party, öcsi - áll mellém Jay és egy pohár sört tart a kezében amit át is nyújt nekem.
- A lányok olyan furán viselkedtek - szólalok meg miután ittam egy kortyot a keserű löttyből. Jay értetlenül engem néz, de nem szól. Aztán Katy, Adam barátnője sétál oda hozzánk és mosolyogva néz minket.
- Sziasztok fiúk - mosolyog. Jay és én mindig is kedveltük ezt a kedves, életerős lányt, aki bár rengeteg dolgon átesett, mégis mindig erős maradt.
- Szia Katy - szólalunk meg egyszerre a bátyámmal, ami az előttünk álló lányt víg nevetésre készteti és már mi is vele nevetünk. Aztán minden elhalkul. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a teremben lévő hatvan fő egyszerre halkul el. Egy lány sikoltását halljuk. Mindenki az egyik sarokba néz, ahol egy szőke, tizenéves lány áll és az égő függönyökre mutat. Ekkor tör ki a cirkusz. Egyszerre gyullad fel a többi függöny és néhol még a szőnyegek is amik az ablakokra vannak terítve, hogy ne lássanak be rajtuk. Én csak állok ott és a füstölő termet nézem, ahonnan az emberek sikítozva rohannak el. Az órámra pillantok: 20:12-t mutat, ami azt jelenti, hogy kint már sötét van, ezért amikor lehullanak az égő függönyök az ablakokról mindent sötétség borít be. A fényt adó lámpák sorra felrobbannak, így semmit se látni. Kiabálni próbálok, de a sokktól - vagy a füsttől - már nem tudok megszólalni. Előveszem a telefonomat, valami fényforrást keresve feloldom és magam elé mutatva vele elindulok egyenesen. A tűz valamiféle fényt ad, de a teremben már nem hallok, és nem is látok semmit. Köhögni kezdek, majd magam előtt kapálózva indulok el valamerre amerre ajtót vélek felfedezni. Néhol neki megyek a falnak, de nem probléma, csak a kezem horzsolódik fel néha.
- Jay, Adam... Valaki! - próbálom kiabálni két köhögés közben, de ez inkább hörgés. Halálhörgés. Senki se válaszol, sehol senki. Kitapogatok egy kilincset, majd belépek az ajtón ahol már van fény. Körülnézek a teremben, ahol régi számítógépek, táblák vannak. Egyik se működik biztos. Köhögök, majd felnézek a falon, ahol reményeim szerint valahol van egy ablak. Nem, nincs. Tovább kell mennem, de már a telefonomat se találom a zsebemben, ezért tovább bukdácsolok, míg meg nem találok egy másik ajtót. Ez a régi tornaterem, ahonnan két ablak is nyílik, hál' istennek mindkettő kitört a hőtől, így megpróbálok az egyiken kimászni. A pólóm elszakadt, a nadrágom se bírja már sokáig. Koszosan, porosan, köhögve mászok ki a vékony ablakon, ami az utcára nyílik. Halkan hallom csak a szirénákat, a szemem elhomályosul. Mennem kell tovább, mennem kell! Kiabálok, hallom, ahogy valaki oda rohan hozzám, de nem látom az arcát. A szemem lassan lecsukódik, aztán már csak elnehezült pilláim látványát élvezhetem. Ezután már csak a mély, pihentető sötétséget.
- Maradj velem! Öcsi, nem halhatsz meg! - rázza meg a vállam valaki, akinek ijesztően hasonlít a hangja az én jó öreg bátyáméra. Lassan kinyitom a szemem, Jay pedig magához ölel.
- Nagyon fáj a mellkasom - mondom halkan majd megpróbálok felülni. Végignézek magamon, tiszta kosz vagyok, ahogy a bátyám is. - Mi történt velünk?
Jay felsegít majd megtámaszkodik bennem, mert a lábából ömlik a vér.
- Felgyulladt ez a rohadt épület - feleli. Köhög, majd megbotlik én pedig utána nyúlok és elkapom. A mentősök észrevesznek minket majd oda rohannak hozzánk és egy-egy mentőkocsihoz visznek.
- Mennyi ideig volt az épületben, uram? - kérdezi az orvos, aki minden létező szervemet megvizsgálja, még a szememet is, hogy rendesen működik a pupilla-reflexem.
- Nem tudom - mondom őszintén. Lehunyom a szemem majd újra elnehezülök. Még hallom a mentős hangját, miközben kiabál nekem és érzem, ahogy a fejem egy kemény valaminek ütközik. De ettől kezdve semmi.
Briana
AZ ÁGYON ÜLÖK ÉS ELIOTT PULCSIJÁT SZORONGATOM. EZT CSINÁLOM MÁR tegnap este óta, amióta hazaértünk a keresésből. Nem hívtak, nem kerestek se a kórházakból, se Eliott nem hívott. Mrs. Bomer és Luna átjöttek este, de egyikőnk se tudott semmit se tenni, csak ültünk és beszélgettünk.
- Bria, gyere! - szól be Mira izgatottan a szobába, én pedig lassan állok fel, nem gondolva semmire, csak arra, hogy akarom, hogy Eliott itt legyen. A pocakromra tett kézzel sétálok le a lépcsőn, a barátnőmhöz, aki telefonon beszél.
- Most jött le - mondja a telefonba majd felém fordulva egy szót tátog: Jay. Tágra nyílt szemekkel nézem, majd elkérem a telefont.
- Jay, hol vagytok? - támadom le, ő pedig kissé habozva szólal meg.
- A városi kórházban - feleli halkan. Meg kell támaszkodjak a pultban, mert ha nem teszem, akkor elájulok. Meg vannak!
- Oda megyünk! - mondom izgatottan. Biztos megvizsgálják őket, és akkor hazajöhetnek velünk! Jay hallgat, majd elköszön, de a hangja nem nyugtat meg.
Felöltözünk, és egy tíz perc múlva már a városi kórházban vagyunk, ahol eligazítanak minket a második emeleti sürgősségire. A folyosó végén meglátjuk Jay-t, aki a falnak dőlve ül a földön és a fejét a tenyerébe temetve alszik. Mira odarohan hozzá és ébresztgetni kezdi.
- Jay, édesem - nyom csókot a fejére, amitől a fiú felébred majd érzelmes ölelésbe kezdenek. Oda sétálok hozzájuk, de körülnézek, várva, hogy az én kedvesem is előkerüljön. De ő nem jön. Jay felpillant majd felpattan és engem is magához húz. Átölelem és várom, hogy mondjon valamit. De ő csak ölel, semmit se szól.
- Valami baj van? - kérdezem rosszat sejtve. Már megint megremeg a lábam, mint amikor megéreztem, hogy nem lesz jó vége az after partynak.
- Eliott... - suttogja az én szemembe pedig egyből könnyek gyűlnek.
- Mi van vele?! - kérdezem és összeszorítom az öklömet. Mira megfogja a kezem, de én kirántom és idegesen nézek Jay-re, aki meggyötört arccal mondja ki számomra a legrosszabb dolgot:
- Kómában van.
- Be kell mennem hozzá.
- Nem enged... - kezdi, de én mérgesen rákiabálok.
- Be kell mennem hozzá!
Mira megfogja a kezem, majd magához von amikor sírásban török ki. Aztán egy orvos lép ki az egyik szobából és egyenesen hozzánk lép. Mira nem enged el, a kezemet szorítja, míg Jay félresétál a doktorral. Jay bólogat, majd rám néz. Az orvos még mond neki valamit, majd megveregeti a hátát és elmegy. Jay odasétál hozzánk én pedig idegesen rágva a számat figyelek.
- Bemehetsz hozzá - mondja én pedig azonnal ahhoz az ajtóhoz rohanok amelyiken az előbb az orvos kilép. Feltépem a fehér ajtót majd belépek. Két nővér rendezgeti a szobában a barátom cuccait. Az egyik épp megszólal amikor belépek:
- Olyan helyes fiú. Dr. Johns nem sok esélyt lát arra, hogy felépül - mondja én pedig égő szemekkel nézem őket. Nem vettek észre, pedig elég idegesen léptem be. Az első, aki megszólalt egy magasabb, szőke, modell alkat. A másik pedig alacsonyabb, fekete hajú és csillogó kék szemei vannak. A fekete Eliott ágyához lép és megigazítja a párnáját.
- Szerintem pedig fel fog épülni - mondja a fekete hajú és rám pillant. A szőke ellenségesen húzza fel az orrát, amikor ő is rám néz.
- Higgye el, fel fog épülni - mondom rekedtes hangon a szőkének, a fekete pedig elmosolyodik. Amikor elhaladnak mellettem, a szőke felvont szemöldökkel néz végig rajtam. Mikor kimennek, azonnal a barátom ágyához megyek.
- El, ébredj fel. Kérlek - suttogom és csókot nyomok a tenyerébe. Nem reagál, de valahogy mégis tudom, hogy hall engem.
- Megígérem, hogy mindig veled leszek. Mark és én majd megvédünk mindentől. Szeretlek, Eliott Bomer. Ébredj fel, én itt vagyok neked - mondom elhaló hangom majd lehajtom a fejem és lehunyom a szemem. Semmi nesz, csak a kettőnk légzése, ahogy egybefolyik.
Azon az estén is ezt a hangot hallgattam, amikor először voltunk úgy együtt. Szeretem ezt a hangot.
